in ,

Bravúros bajnoki befejezés

Fotó: Babák Zoltán

A hétvégén befejeződött a megyei bajnokság a férfi kézilabda megyei osztályában az élcsapatok számára, egy mérkőzés ugyan még hátra van, de ez a sorrendet már érdemben nem fogja befolyásolni.  Az előző bajnoki szezonhoz hasonlóan ismét az Újkígyósi Felföldi István SE és a HC Szarvas vetélkedéséből került ki a végső győztes, bár tavaly a bajnokság félbeszakadt, és nem hirdettek győztest , idén a kígyósi alakulat két ponttal megelőzte legnagyobb riválisát és jövőre az NBII-ben szeretné folytatni  a szereplését.
A hétvégi  rangadón viszont meglepetésre a szarvasiaknak sikerült elrontani az örömünnepet, hiszen már saját közönsége előtt  győzték le az újdonsült bajnokot.

Előzetesen viszont még  néhány gondolat az utolsó hazai mérkőzésről:

A tavasz utolsó hazai bajnokiján a Gyulai SE látogatott a még zárt kapus Alkotmány utcába, a korlátozás viszont csak a nézőkre vonatkozott, a csapatok ugyanis több mint hetven gólt termeltek egymás kapujába.  Nem túl jó előjelekkel indult a találkozó, hiszen a hazaiaktól több meghatározó játékos is hiányzott munkahelyi elfoglaltság vagy sérülés miatt, így egy apró esély adódott a Kiri Csaba által irányított vendégeknek, akik szerettek volna visszavágni a korábbi vereségekért.

Ennek megfelelően kezdődött a találkozó, a szokatlan felállás a vendégeknek kedvezett, akik megérezték a lehetőséget és a tizedik percig még vezettek is (0-2,2-3,2-4,3-5), a félidő közepére viszont megtalálta az ideális felállást a szarvasi csapat, kiegyenlítette a mérkőzést és félidő hajrájában átvette a vezetést (14-13, 15-13,15-14). 

A második félidőre viszont az „öltözőben maradtak” a vendégek, a szarvasiak egy 6-0-s rohammal gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést, innentől kezdve már csak a különbség volt kérdéses, amit nehezen viseltek a vendégek, egy-két parázs jelenet is lezajlott, amit játékvezetők a megfelelő módon büntettek. A végjátékban ismét egy nagyon sima kilenc  gólos végeredmény született, ami dicséretes a felforgatott felállás ellenére (39-29, 40-30, 40-31).

HC Szarvas – Gyulai SE 40-31 (15-14)
Szarvas, zárt kapu
Vezette: Bozó, Takács
Büntetők: 1/1 ill. 1/0
Kiállítások: 8 perc ill. 2 perc

HC Szarvas:
Sinka – Erdős 4, Pavuk 10, Garai 6, Nadicsán 14, Nagy 5, Valencsik 1.
Csere: Koncz (kapus), Kepenyes.
Edző: Tusjak János

A Gyulai SE legjobb góllövői: Tóth B. 12, Balázsházi 6, Tóth Sz. 5.

A folytatás viszont már igazi rangadó volt, újra szurkolókkal, és tekintélyes hazai névsorra, szemben a szűkös, de annál inkább lelkes és elszánt szarvasi csapattal.

Az első találatot még a sok csatát megélt rutinos Endrei szerezte a hazaiaknak, ekkor még kevesen gondolták, hogy bizony ez volt egyetlen és utolsó hazai vezetés a mérkőzésen. A pörgős védekezés nem ízlett a vendéglátóknak, ha sikerült is néha ziccerig eljutni Sinka kapus remekül zárta a hálóhoz vezető utat, az ellentámadásokból pedig Nadicsán és Garai góljaival fokozatosan növelte előnyét a szarvasi csapat (1-3, 2-5, 4-8). A félidő derekán a hazaiak egy időkéréssel próbálták rendezni soraikat, majd Vörös Árpád pályára lépésével rendeződni látszódott kígyósi támadó játék (6-9, 7-10, 8-10) de ez csak átmeneti volt, a vendégek gyorsan alkalmazkodtak a helyzethez, és Héjja játékmester vezetésével és Szabó Máté ellenállhatatlan betöréséivel  ismét a szarvasiak növelték előnyüket  (9-13, 10-14, 10-15), a félidő így meglepetésre ötgólos vendég előnnyel zárult (12-17).
Volt már erre példa a februári mérkőzésen is, akkor is a szarvasiak vezettek félidőben, viszont a folytatásban Garai Gergő kizárása megpecsételte a vendégek sorsát, most azonban mindenki hideg fejjel tudta hol a határ és meddig mehet el a keménység.

A folytatásban fej-fej melletti játék alakult ki, felváltva estek a gólok, ami a szarvasiak számára volt kedvező, hiszen nem csökkent előnyük (13-18, 15-20), viszont a félidő derekához közeledve néhány könnyű kiállítás elegendő előny volt a hazaiaknak, hogy megkezdjék a felzárkózást. Néhány Ecker védés és egy 4 gólos roham újra nyílttá tette a mérkőzést (18-24,20-24,21-24). A kisbüntetések azonban most pont arra voltak jók, hogy az elfáradó játékosok két perc pihenőhöz jutottak, ami után még elszántabban léptek újra a küzdőtérre. A végjátékhoz közeledve már kapkodóvá vált a hazaiak játéka, ami pontatlan befejezésekhez vezetett, illetve Sinka Máté néhány bravúros hárítása illetve Héjja Ádám góljai újra biztos előnyhöz juttatták a vendégeket (22-27, 23-28, 24-29). Az utolsó perceket már higgadtan lehozta a szarvasi csapat, kicsit már az időt húzva csak a labdatartásra törekedett, így néhány góllal sikerült a hazaiaknak kozmetikázniuk az eredményen (25-29,26-29,27-29). Az utolsó találat viszont a vendégeké volt, amit egy remek mozdulattal ismét Héjja Ádám jegyezte, beállítva ezzel a végeredményt (27-30).

A mai napon teljesen megérdemelt szarvasi győzelem született, így kicsit elrontotta a hazai ünnepet, de mivel a szezon többi mérkőzésén a FISE volt a győztes, így megérdemelten vette át az aranyérmet a Békés Megyei Kézilabda Szövetség elnökétől és Versenybizottságától. A szarvasiak nyakába ezúttal az ezüstérem került, amihez azért gratulálunk minden játékosnak ebben a kaotikus szezonban.

Felföldi István SE – HC Szarvas 27-30 (12-17)
Újkígyós 40 néző
Vezette: Ondos, Szegedi
Büntetők: 2/2 ill. 5/5
Kiállítások: 10 perc ill. 10 perc

HC Szarvas:
SINKA – KÓNYA 3, SZABÓ 4, HÉJJA 8 (5), NADICSÁN 8, PAVUK 3, GARAI 4.
Csere: Erdős, Valencsik
Edző: Tusjak János

A FISE legjobb góllövői:  Endrei 12 (2), Masa 7, Mészáros 4.

A folytatás remélhetőleg ősszel, nagy kérdés, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség 2021-2022 évre szóló TAO pályázati rendszere milyen módon lesz újra megnyitva, mert bármennyire is hihetetlen ez már az előző héten bizony korlátozásra került a kvóta telítettsége miatt, viszont sok csapatnak bizony még nem volt lehetősége a feltöltésre…

HCPost


 

Gyereknapocska a Cervinus Teátrumban

Az idén Gyereknapocskára volt lehetőség

Szántosi Dávid (b3)

Szántosi Dávid és társa bronzot szerzett az országos bajnokságon