in , ,

A színház egy kicsit más

Mesél a Cervinus
Mesél a Cervinus (Fotó: Babák Zoltán)

A Cervinus Művészeti Fesztivál 9. napján ismét mesélt a Cervinus. Az előző évben nagy sikert aratott a műsor, akkor Varga Viktor főrendező a teljes társulatot kérdezte a kezdetekről. Ősszel, már a pandémia alatt a kamarateremben faggatta Varga Viktor dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgatót és Belinszki Zoltán írót, dramaturgot, amit a TV-n keresztül láthattak a nézők.

Csütörtökön este Varga Viktor bevezetőjében elmondta, minden TV műsorban, minden színházi beszélgetésben, minden riportban a szeretetről és az előadás különböző oldalairól folyik a társalgás. Nem beszélünk az emberekről, aki e mögött állnak.

A képernyőn, egy régi filmet láttunk, amelyben táncoltak. A színház főrendezője Csasztvan Andrást, a Teátrum ügyvezető igazgatóját faggatta táncos múltjáról, aki mesélt a táncról, a hozzá kapcsolódó szervezésről is, mert hamar belekapcsolódott a szervezési feladatokba is. András mindig nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok képzésére is.

Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgatót arról kérdezte, hogyan lehet egyszerre művészeti igazgató, aki szervez, pályázatokat ír, apróságokra figyel és alkotó színésznő, rendező. Zsuzsa válasza egyszerű: a nők egyszerre tudnak főzni, takarítani, telefonálni. Jó időbeosztással lehet megoldani a napi feladatokat. Elmondta, hogy szeret olvasni és bele is tud feledkezni egy-egy könyvbe. Vezetői munkája tulajdonképpen azzal kezdődött, hogy a gyerekeket tanítva, az ügyeket intézni kellett, vezetni kellett az iskolát. Mesélt az első pályázatírásáról is, amelyhez szintén kell a kreativitás.

Harmadikként Szekér Gergőt szólította meg Varga Viktor, akit arról kérdezett, hogy egy énekes, zenész miért maga vágja a klipjeit? A különböző „zajokat”, hangokat is Gergő veszi fel, aki tervezi és el is készíti. Gergő egyébként színésznek készült, derült ki válaszaiból.

Vanya Timi a pandémia alatt videofilmeket parodizált a maga módján, magára igazítva a feltett filmeket. A kreatív energiákat, ami bent rekedt erre használta fel. Timi elmondta, hogy megkeresett mindenkit, akit parodizált, és pozitívan fogadták, nem csak ők, hanem sokan mások is, hiszen nagy a blog nézettsége.

Eva Javorská a szlovák nyelvű színésznő, egyre jobban – és nagyon szépen – beszél magyarul. De Eva nem csak színészettel foglalkozik, hanem van vállalkozása is, amit igazi üzletasszonyként irányít – mert egy színésznek több lábon kell állnia, vallja.

Magyari Laci bejárta a világot táncosként, a Cervinusban is fantasztikus koreográfiákat, táncbetéteket tervez. De neki is van civil foglalkozása, ami teljesen racionális, hiszen üzletemberként vezeti vállalkozását.

Szente Árpád Csaba a Hotel Menthol Zsilett szerepében mutatkozik be Szarvason, amit az elmúlt évben kezdett próbálni, de az előadás elmaradt az ismert okok miatt. Játszik majd a Twist Olivérben is. A pandémia alatt neki is civil foglalkozást kellett keresnie, hiszen családja van.

Ajándékként két hatalmas MY TEDDY mackó, négy belépő a Körös-Maros Nemzeti parkba és négy szilikonos CERVINUSOS karkötő került a nézőkhöz.

Az írás csak ízelítő miről is szólt az este, részletesen csak az hallhatta, aki ott volt a Vízi Színházban. Varga Viktor tartotta az egy órát, amiért elismerést érdemel, hiszen minden művésztől lehetett volna még kérdezni, és bizonyára örömmel válaszoltak volna. Igy kényelmes sétával elérhető volt a sportpálya, a következő előadás helyszíne.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Egy kis vita két fakókeselyű között az élelem elosztása körül

A fakó keselyű után a szürke farkasok következnek a vasárnapi állatmustrán

Puskás, a musical Szarvason

Puskás és az Aranycsapat Szarvason lépett pályára