in , ,

Olimpiai bronzérmes Kozák Danuta és Bodonyi Dóra 500-on

A bronzérmes Bodonyi Dóra (b) és Kozák Danuta a női kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 3-án.
Tokió, 2021. augusztus 3. A bronzérmes Bodonyi Dóra (b) és Kozák Danuta a női kajak párosok 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 3-án. MTI/Kovács Tamás

Bodonyi Dórának köszönhetően megszületett Békésszentandrás és Szarvas első olimpiai érme. Dóri csalódott, de K4-en igyekeznek majd fényesebbet szerezni.

A kajakkenusport.hu összefoglalója következik:

Kozák Danuta címvédőként az ötös pályára került Bodonyi Dórával, míg a Csipes Tamara, Medveczky Erika-egység a hármasról indulhatott. A két magyar hajó között az új-zélandi páros Lisa Carrington és Caitlin Regal hajója kapta el a legjobban rajtot és hamar tekintetes előnyre tettek szert a többiekhez képest. A nyolcas pályán a lengyel egység is erősen kezdett, 250 méternél Kozák Danutáék a harmadik helyen álltak. A táv második felében Danutáék mindent megpróbáltak, miközben a visszafogottabban kezdő Csipes Tamaraáék is elindítottak egy nagy hajrát. A futamot Carringtonék magabiztosan nyerték, a lengyelek lettek a másodikok, míg a két magyar egység közül Kozákék bronzérmesek, Csipesék pedig negyedikek lettek.

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra a döntőben
Kozák Danuta és Bodonyi Dóra a döntőben (Forrás: kajakkenusport.hu)

“Bevallom a célbaérkezésnél azt hittem másodikok vagyunk, aztán Dóri mondta, hogy végül harmadikok, így ezt még nem sikerült feldolgoznom. – árulta el közvetlenül a döntő után Kozák Danuta. – Kihajtottam magam, viszont a rajtot elrontottuk, illetve korábban sose billegtünk, most igen. Új páros vagyunk, nagy reményekkel jöttünk, és amikor kiderül, hogy nem másodikok, hanem harmadikok vagyunk, akkor azért még nem az igazi az öröm.” – tette hozzá az ötszörös olimpiai bajnok.

Az ötszörös világbajnok Bodonyi Dóra sem tudta leplezni csalódottságát a döntő után.

“Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. A táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak”- nyilatkozta Bodonyi Dóra, aki élete első olimpiai döntőjében így is érmet szerzett, de egyelőre ez még nem annyira vigasztalta. – Át kell értékelnem, biztos, hogy idővel szép lesz visszagondolni erre.

Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni.”

A Kozák Danuta – Bodonyi Dóra páros

A Kozák Danuta – Bodonyi Dóra páros 500-on középdöntős

A 2020-as év támogatást elnyert fiataljai

Még nyitva a “Szarvasért” Alapítvány 200 ezres beiskolázási pályázata