Menu
in , ,

Elégtételt vett a Hunyadi a múltkori, Csabacsűd elleni fiaskóért

Hajtós mérkőzés volt

Hajtós mérkőzés volt (Fotó: Babák Zoltán)

Szomszédvári edzőmérkőzésen a Hunyadi a Csabacsűdi GyLSE-t fogadta tegnap Békésszentandráson. Hajtós meccsen a múltkori tízzel szemben csak egy-egy gól esett. Az elsőt Tasi Kristóf lőtte, aki egy labdaszerzését követően vitte a kapuig, és Petrovics Zsolt mellett a hosszúba küldte. Magyar Martin a második félidő végén egyenlített.

Az előző mérkőzésen és az edzéseken is észrevette már, hogy nem úgy mozogtak a játékosai, mint korábban, mondta Sechna Gábor, a csabacsűdiek trénere a mérkőzés után.

“Lassúnak, fásultnak, tompának éreztem a csapatot. Nem tudom mi az oka. Keressük. Küzdöttünk, hajtottunk végig, de nem játszottunk jól. Valamin sürgősen változtatni kell! Össze kell szednünk magunkat, mert a jövő héten már bajnoki mérkőzés lesz”, fogalmazott a vendégek trénere.

Boér Zsolt elégedettebbnek tűnt. Mint mondta, mindig magasabb osztálybeli ellenfelekkel játszottak, amik jól szolgálták a felkészülést. Akik az edzések nyolcvan-kilencven százalékán részt tudtak venni, azok jó erőben vannak, megfelelően felkészültek.

“Talán túlságosan is jól helyt álltunk”, utalt a Gyula elleni mérkőzésre, aminek méltó ellenfelei voltak. Reményei szerint ez kellő önbizalmat ad majd a játékosoknak, mert az őszi szezon nagyon nehéz lesz.

A megye egyből érkező csapatok erősek lesznek, a lentről érkezők pedig rendesen beerősítettek, “Elég kemény megye kettő lesz”, állapította meg a Hunyadi edzője.

Egyből a Mezőkovácsházával és a Végegyházával kezdenek. Őket a dobogóra várja. “Ha ellenük egy pontot sikerül szerezni, az jó lökést adhatna a csapatnak a folytatásra”, mondta reménykedve a hazaiak mestere.

A mérkőzést két szarvasi játékvezető, Korbely Péter és Brlás Zsolt vezette.

Békésszentandrási HMSE – Csabacsűdi GyLSE 1–1 (1–1)

Békésszentandrási HMSE: Buzás Bálint, Erős Dávid, Virág Imre, Olasz István, Balogh Martin, Tasi Kristóf, Romhányi Roland, Uhljár Szabolcs, Mochnács Tamás, Lós István, Balázs Milán, Nemcsényi Bence, Kozák Balázs, Kovács Norbert, Sztricskó Botond, Bíró Dávid, Olasz Imre, Dernovics Tamás. Edző: Boér Zsolt

Csabacsűdi GyLSE: Petrovics Zsolt, Viszkok Csaba, Rafaj Roland, Viszkok Dániel, Pecznik Péter, Sovány Pál, Styecz Dániel, Körösfalvi Kristóf, Magyar Martin, Gyurik Dániel, Endrefalvi Erik, Gombár Erik, Varga Tamás, Urbancsok Ákos, Jelen Szebasztián Szilveszter, Gerhát Krisztián, Tasi Norbert. Edző Sechna Gábor

Exit mobile version