in

Molnár József: Apró lépésekkel tudjuk egyre élhetőbbé tenni Csabacsűdöt

A gyerekek birtokba vehették a rugós játékokat
A gyerekek birtokba vehették a rugós játékokat (Fotó: Vásári Erzsébet)

“A gyermekek fontosak a település életében. Ők a jövőt jelentik számunkra, azt a jövőt, amely a tradicionális életközösséget viszik tovább”, mondta Molnár József polgármester Csabacsűdön a szabadtéri színpad és vizesblokk épületének átadóján, egyben – rendhagyó módon ebben időpontban megrendezett – 28. gyermeknapon.

A 36 milliós beruházás a “Turizmusfejlesztés Békésszentandrás, Kondoros és Csabacsűd településeken” című TOP-os pályázat keretében valósult meg. START munka értékteremtő programjának jóvoltából megújult a kiszolgáló épület is.

Az átadón részt vett Dankó Béla országgyűlési képviselő, valamint Zalai Mihály, a Békés megyei közgyűlés elnöke, Ribárszki Péter és Sinka Imre, a konzorciumban résztvevő partnertelepülések polgármesterei, valamint a járásból Szakács Jánosné és Brlás János, Örménykút és Kardos első embere.

Molnár József megköszönte a konzorciumi partnereknek a korrekt, konfliktusmentes együttműködést. Minden önkormányzatnak ilyen partnereket kívánt.

“Apró lépésekkel tudjuk egyre élhetőbbé tenni Csabacsűd települést”, fogalmazott Csabacsűd polgármestere. Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény házigazdája, a Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület két rugós játékot vásárolt a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból.

Zalai Mihály köszöntőjében megjegyezte, különleges év ez. Semmi sem akkor történik, amikor előre várjuk, ahogy a gyermeknap is bő két hónapos csúszással érkezett meg Csabacsűdre.

Visszaemlékezett a 2014-2015-ös tervezési időszakra, aminek eredményeképp létre jöhetett a beruházás, ami jól fogja szolgálni a település rendezvényeinek komfortját.

Kiemelte a megvalósításban Dankó Béla munkáját, aki olyan nehéz pillanatokban segítette át a projektet, ami ezek nélkül nem jöhetett volna létre.

Dankó Béla kettős ünnepként jellemezte ezt a napot, amikor megújulva adhatták át a település legfontosabb közösségi terét, illetve a gyermekeket is ünnepelhetik. Ezek a fejlesztések azt szolgálják, hogy minél több gyermek maradjon itt, mondta.

“A magyar kormány szívén viseli a gyermeket nevelő családok sorsát, hogy ma gyermeket vállalni és nevelni ne anyagi teher, hanem öröm legyen”, jelentette ki a körzet országgyűlési képviselője. Ezek következtében Békés megyében két és félszeresére nőtt a házasságkötések száma 2010-hez képest, a válások száma pedig kétharmadával csökkent, sorolta az ide vonatkozó statisztikai adatokat.

Gilanné Radványi Rózsa alpolgármester, a Csabacsűdi Szociális Intézmény és Konyha vezetője intézménye, és a Tiszta Környezetünkért Alapítvány összefogásának eredményét adta át a közösségnek, egy kupakgyűjtő szívet, ami szintén a személyi jövedelemadó felajánlások 1%-ából készülhetett el.

Az átadó protokolláris részét a nemzeti színű szalag átvágása zárta, amit Dankó Béla, Zalai Mihály, Molnár József, Sinka Imre és Ribárszki Péter végzett el.

Ezt követően a gyerekek hivatalosan is birtokba vehették a játékokat, illetve élvezhették a nap programjait.

Fotók: Jenei Péter

A csabacsűdi gól szerzője Peznik Péter a Cziglédszky Sámuel emléktornán

Botlott a Szarvasi FC 1905 és a Csabacsűdi GyLSE is a nyitányon

Lilakáposztás fasírt pulykasonkával

Lilakáposztás fasírt pulykasonkával – vagy akár nélküle