in ,

Sinka Imre: A művelődési ház felújításának projektjét elátkozták, semmi sem akar sikerülni

Zajlanak a Wesselényi utca rekonstrukciós munkálatai (Fotó: Babák Zoltán)

“Erőteljesen meghúzták a települések költségvetéseit, ehhez igazítottuk mi is a családi napunk lehetőségeit. Szegény ember vízzel főz”, fogalmazott Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere irodájában, amikor kérésünkre tegnap a falu történéseiről tartott rövid összefoglalót.

A pozitív visszhangokból levonva ennek ellenére sikeresnek értékelte a rendezvényt, amit egészen másképp szerettek volna pozicionálni, mint a Sport- és Vitaminnapot, “A településről a település lakosainak szóljon”, mondta.

Azt, hogy ez más mint a nagy falunap rendezvénysorozata, hangsúlyozni kívánták azzal is, hogy annak szokásos időpontjánál két héttel korábbra tették, közelebb az elmaradt gyereknaphoz, mert mint mondta, a gyerekeket is szerették volna egy kicsit kárpótolni.

Jelenleg az őszi kulturális rendezvények előkészítése, valamint a leendő projektek előkészítése zajlik.

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere
Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere (Fotó: Babák Zoltán)

“A művelődési ház felújításának projektjét elátkozták, semmi sem akar sikerülni”, fogalmazott Sinka Imre. 2019 óta birkóznak vele, és még mindig a tervezőknél van a labda. Még nem írták ki közbeszerzésre, holott azóta volt egy brutális áremelkedés a magyar építőiparban. Egyelőre nem lehet tudni, hol fognak tudni faragni a tartalmon. Egy biztos: 2022 júliusára át kell adni, foglalta össze a sok bizonytalansági tényezővel tarkított jelenlegi állást.

A kerékpárutakra kanyarodva elmondta, elkészült az Arborétum előtt levő kerékpárút, valamint végéhez közelednek a belterületi kerékpárutak felújítása is. A 44-es főút mellett egy szakasz, pont a középső, az ABC-től a Röfiig tartó 400 méter hiányzik még. Ott a technológia módosításának lehetőségét kérték az irányítóhatóságtól.

A testület amellett van, hogy ha már ilyen szépen elkészült a Pázsit-tó, akkor ne hagyják lerobbanni, ezért is örültek meg annak, hogy megkereste őket egy vállalkozó azzal, hogy nagyhalas horgásztóvá fejlesztené. Korábban, még a tervezés időszakában gondoltak arra, hogy ebbe majd halak kerülnek, ezért halágyak, telelőgödrök lettek kialakítva a fenéken. Középen a sziget megmarad a vadvilágnak, ezért nem is vezet oda út, ösvény.

A pályázatban vállalt kötelezettségeket, hogy a záportározó funkciót ellássa, a vállalkozó, aki üzemeltet hasonló tavakat, vállalta.

Harminc beadott pályázatukból egy nyert a Magyar Falvak Programban. Ennek keretében 4,6 milliót fektethet a település járdafelújításra. Ez mintegy 600 méternyi járdára elegendő.

Emellett saját keretből is be lett tervezve egy hasonló összeg hasonló hosszra. A pályázaton nyert összegből a Rózsa Ferenc, illetve a Kulich Gyula utcákban lesz egy méter széles járda, hogy az iskola megközelítése is egyszerűbbé váljon. A kivitelezést a település saját intézménye végzi majd.

Az önerős járda kérdése a Településüzemeltetési Bizottság előtt van, ott döntenek arról, hogy a település mely részén valósuljon meg.

Le fogják aszfaltozni az István király utcának a Szent László és a Rákóczi utcák közötti szakaszát. Erre 17 milliót nyertek, ami 65%-os támogatási intenzitást jelent. A hiányzó összeget lakossági és önkormányzati önerővel pótolják.

Zajlik a Wesselényi utca rendezése. Az út esős időben járhatatlan volt, de maga az utca annyira keskeny, hogy nem fér el árok a közművektől tartandó védőtávolság miatt. Most folyókával oldják meg a csapadékvíz elvezetését. Ehhez szintezik, igazítják az utat is, ami jelenleg is folyamatban van.

A következő önkormányzati esemény hétfőn 16 órától lesz, amikor a település képviselő-testülete fog ülésezni.

Fotók: Berka István

Pontszerzés nélkül kezdte a szezont a Hunyadi

Sutyinszki István

Szétlövésben lett harmadik Sutyinszki István