Menu
in ,

Tenisz: Menekülés a győzelembe

Az őszi idény első kettős hétvégi fordulójával folytatódtak a teniszezők országos szintű csapatbajnokságai küzdelmei az elmúlt hétvégén. Az OB II-ben a tavasszal elért egymás elleni eredmények megtartásával alsó- és felsőházra osztódott a mezőny. Az első négy a bajnoki címért, a hátsó kvartett pedig a két kieső hely elkerüléséért vív újabb kört egymással. Az utóbbi négyesben érdekelt szarvasi fiúk sokat tettek azért, hogy jövőre is ebben az osztályban folytathassák.

Sorsdöntő szeptember elé érkezett a Szarvasi TC első számú csapata, amely a D csoport alsó házában a bentmaradásért játszik. A teniszezőink sorsa saját kezükben van, viszont rendkívül nehéz feladat vár rájuk, ugyanis csak akkor biztos a jövő évi másodosztályú részvételük, ha a hátralévő három forduló mindegyikét megnyerik.

A szeptember 4-i játéknapon közvetlen riválisát, a Dunaharaszti MTK látta vendégül csapat, akikkel szemben a tavaszi párharcok során 5:4 arányban alulmaradt. A 9 mérkőzésből (6 egyéni, 3 páros) álló párharc első három egyéni összecsapása után a dunaharaszti gárda vezetett 2:1-re. A hazaiak közül egyedül Gruner Benedek tudott győzni, 6:4; 6:2 arányban. Az ezt követő három egyéni mérkőzést viszont kivétel nélkül szarvasi játékos nyerte, nevezetesen Parczen Benedek (6:3; 5:7; 10:7), Selymes Martin (6:2; 6:1) és Petrás Péter (3:6; 6:4; 10:8). A további három páros mérkőzéshez érkezve már 4:2-re vezetett a Szarvasi TC, melyek közül még további kettőt megnyert, köszönhetően a Gruner Benedek – dr. Bencze Tamás (6:2; 7:6) és a Belanka Ádám – Petrás Péter (6:2; 6:3) duóknak. Így a fordulón fontos pontokat szerezve, 6:3 arányban győzedelmeskedett a gárda.

Szarvasi TC I.–Dunaharaszti MTK 6:3
A szeptember 5-i játéknapon az alsóház legerősebbnek tartott csapata, a Palotai Sólymok látogatott Szarvasra. Az előző napi kimerítő mérkőzésből nagyszerűen regenerálódva, az első három egyéni után már 2:1-re a szarvasi csapat vezetett. Gruner Benedek ismételten diadalmaskodott, ezúttal egy szoros meccsen 6:1; 3:6; 10:8-ra, dr. Bencze Tamás pedig 6:3; 6:1 arányban kerekedett felül aktuális ellenfelén. Ezt követően a második hármas megismételte a szombati bravúrt, miszerint mindhárman győzedelmeskedni tudtak. Parczen Benedek egy egyértelmű mérkőzésen (6:2 6:0), míg Selymes Martin (7:5; 0:6; 10:8) és Petrás Péter (6:2; 7:5) óriási küzdelemben rendkívül értékes győzelmekhez segítették a hazai csapatot. Így a páros mérkőzések előtt eldőlt, hogy a fordulót a Szarvasi TC nyeri. A hátralévő három mérkőzésből a Gruner Benedek – dr. Bencze Tamás (6:3; 3:6; 10:4) és a Belanka Ádám – Petrás Péter (6:4; 6:1) páros még további kettőt behúzott, a végeredmény pedig meggyőző 7:2-es győzelem.

Szarvasi TC I–Palotai Sólymok SE 7:2
A két diadallal nagy lépést tett a Szarvasi TC a bennmaradás felé, de a másodosztályú tagság bebiztosításához a szeptember 25-i fordulóban mindenképp szükséges a TC Monor-MSE elleni győzelem.

Exit mobile version