Menu
in ,

Tisztes helytállás a megye egyik legjobb csapata ellen

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Szerettek volna minél több fordulót játszani a Békés Megyei Kupa idei sorozatában, de a szerencse nem kedvezett azzal, hogy rögtön az elején megkapták a Békés megyei amatőr foci egyik legjobb csapatát, a Körösladányi MSK-t, mondta a Hunyadi edzője, Boér Zsolt a szerdai kupaforduló után.

Igaz, a 6. percben Zelenyánszky László belőtte a vendégek első gólját (0–1), de ebben a játékrészben a Hunyadi szervezett játékával méltó ellenfelei voltak a ladányiaknak. Kétszer is lehetőségük volt az egyenlítésre. Ezzel szemben az első félidő végén a vendégek egy rosszul felállított sorfal mellett elcsavart labdával megszerezték második góljukat (45′ 0–2, Wéber László).

A pihenőn azt kérte játékosaitól Boér Zsolt, hogy további gólok esetén se essen szét a játékuk. Tisztes helytállást kért, illetve annyit, hogy ne tömjék ki őket úgy, mint ahogy tette azt előző nap Szarvas a megyekettes ellenfelével.

A második játékrészben két helyzetet sikerült kidolgozni a Hunyadinak, de a ladányiak még kétszer betaláltak (52′ 0–3, Csicsey János, illetve 82′ 1–4, Urbán Sándor).

Ezek között szépített a Hunyadi. Egy kiugratást követően Uhljár Szabolcs vitte el a jobb oldalon a labdát, középre adta, ahol a remek ütemben érkező Balázs Milán érkezett és lőtte a hálóba (69′ 1–3).

A Hunyadi edzője játéklehetőséget adott minden kispadon ülőnek, ezzel kicsit tartalékolt a hétvégi fordulóra is. A Hunyadit amúgy is betegség és sérüléshullám sújtja. Ezek, illetve elfoglaltság miatt három kulcsember nem tudott megjelenni, vagy csak nagyon kímélő módon játszani a ladányiak ellen.

Sajnos a sérüléséből éppen felépült, és a második félidőben játékot vállaló Szabó Máté térde egy rossz kitámasztás következtében megsérült, testvére, Feri is várhatóan kiesik a játékból egy időre, illetve az is kérdéses, mi lesz Dernovics Tamás térdével.

Békésszentandrási HMSE–Körösladány MSK 1–4 (0–2)

Békésszentandrás, 30 néző. Vezette: Baráth János.

Gólszerző: Balázs (69.), ill. Zelenyánszki (6.), Wéber (44.), Csicsely (53.), Urbán (81.).

Békésszentandrási HMSE: Buzás Bálint – Erős Dávid, Szabó Ferenc, Kovács Norbert (63′ Virág Imre), Dernovics Tamás (25′ Mochnács Gábor) – Romhányi Roland (73′ Nemcsényi Bence), Balogh Martin (46′ Szabó Máté (69′ Kaszás Krisztián)) – Uhljár Szabolcs, Tasi Kristóf, Olasz Imre – Balázs Milán

Boér Zsolt edző: Úgy gondolom, nem vallottunk szégyent egy amatőr szinten profi szintet képviselő csapattal szemben. Játékunkban vannak biztató jelek, remélem, hogy esélyesebb csapatok ellen is tudunk majd meglepetést okozni.

Exit mobile version