in ,

ImádomImádom

Vigasztalni néha kell, de nem adják fel

A Hunyadi lányai a Kiskőrösi LC U15-ösei ellen
A Hunyadi lányai a Kiskőrösi LC U15-ösei ellen (Fotó: Babák Zoltán)

Túl vannak a negyedik fordulón a szentandrási U15-ös lányok. Az elmúlt hétvégén rendezett összecsapást a cserék nélkül felálló Kiskőrösi LC játékosai nyerték nagyarányú győzelemmel. A mérkőzés erkölcsi győztesének egyértelműen a hazai csapat tekinthető, akik a kapott gólok ellenére is tartották magukat, nem törtek meg.

A lányok csatáját két, a fiúk korosztályos bajnokságában is helyét megálló lány, Varga Petra és Herceg Vanessza döntötte el a maga 8-8 góljával. Határozottak voltak, maximálisan kihasználták technikai és testi fölényüket. Viszonylag gyorsan eldöntötték a három pont sorsát, de a vendégek gólvágói továbbra is játszották saját játékukat, azzal a különbséggel, hogy ekkor már egy-egy határozottabb, de nem szabálytalan szerelést követően felsegítették a földre került szentandrási lányokat, és megkérdezték, jól vannak-e. A sminkszivacs és a piperetükör még nem került elő.

“Sajnos elég álmosan kezdtük a mérkőzést egy olyan ellenféllel szemben, akik gyors játékot képviselnek. Próbáltuk felvenni az ütemet, de nem sikerült”, foglalta össze egy mondatban a mérkőzést Farkas Péter technikai vezető.

Edzőkollégájával, Boros Szabolccsal a négy elvesztett fordulót követően is a jót látják. Annak ellenére, hogy egyből a mély vízben – négy nagyon erős ellenfél ellen – kezdték első bajnokságukat, nagyon elégedettek a lányok hozzáállásával, nem adják fel még vesztett helyzetben sem.

Arra a kérdésünkre, hogy egy ilyen mérkőzés után, elkeserednek, kell-e vigasztalni őket, Farkas Péter a következő választ adta: “A bajnokság elején, mikor felmerült, hogy induljunk, megbeszéltük a lányokkal, illetve a szülőkkel, hogy nehéz lesz ez az év, mert mindenkinek új ez a bajnokság. Természetesen senki nem szeret veszíteni, de nem adjuk fel, és megyünk tovább. Van úgy, hogy kell vigasztalni, de minden hét más, ezért gyorsan túllendülünk rajta.

Békésszentandrási HMSE – Kiskőrösi LC U15 0–20 (0–8)

Békésszentandrási Hunyadi U15: Bálint Enéh Jázmin, Benyó Viktória, Kis Mira Blanka, Nagy Léna Lea, Kiss Mercédesz Melánia, Liszkai Laura, Nagy Lotti Lili, Szító Stefánia, Kovács Réka, Lukács Natasa Alexandra, Hajduch Noémi Dorina, Farkas-Sinka Margaréta

Kiskőrösi LC (gólok): Polyák Krisztina, Somlyai Petra, Csabányi Lili, Varga Petra (8), Lucza Fanni (1), Galambos Anna (3), Herceg Vanessza (8)

A szentandrási edzőpáros senkit sem szeretett volna kiemelni a csapatból, de lelkesedésből, illetve kitartásból ötöst adtak minden játékosuknak.

What do you think?

11 Points
Upvote Downvote
Futva tették meg a távot a az Eperjes-Szarvas szakasz túrázói

Szarvasiak is részt vettek az országos természetjáró rekordkísérletben

Megemlékezők a szentandrási duzzasztónál

A szentandrási duzzasztóműnél emlékeztek a kubikosokra