Menu
in ,

A karatésoknál befűzték a Back to the future legújabb részét

A szarvasi karatékák esete a Huarachival

A szarvasi karatékák esete a Huarachival (Fotó: Babák Zoltán)

Egy október végi szombat délelőttre összetartó jaffázásra és sütizésre szóló invitálást kaptunk a szarvasi karatésokhoz, ehhez képest “vissza a jövőbe” jellegű beöltözős, kólaivós happeningre érkeztünk, aminek tematikáját egy többedszer újratöltött 1990-es Nike Air Huarache határozta meg.

Ruzsinszki György edző hívta meg a versenyzői keretének tagjait a Szeparé by Réthy cukrászdába, ahol rövid értékelést tartott az asztalok mellett egyenmelegítőben ülő karatésainak.

A szarvasiak mestere nem teljesen elégedett. Az elégedettségi kérdőív “Ön teljesen elégedett a szarvasi karatésok eredményeivel?” kérdés mellett – egyelőre – üres a rubrika. Ebbe a pipát egy olimpiai arany tudná behúzni.

Az elvégzett munka eredményét látta a versenyeken. Voltak, amik az elért helyezésekben nyilvánultak meg, illetve olyanok is, amik a célhoz vezető egy-egy lépcső teljesítését jelezték.

“Abszolút pozitívnak ítélem ezt az időszakot. A koronavírusos bezártságból – amikor nem lehetett edzeni – is sikerült előnnyel kijönnünk. Jól indultak a versenyeink. Összességében nem volt olyan, akinek a munkájával ne lettem volna elégedett. Elkövettek ugyan hibákat, amiket meg tudtak volna oldani, de ezeket igyekszünk az edzéseken kijavítani”, foglalta össze az idei zűrös év tapasztalatait Gyuri.

Hétfői edzésükön a fizikai tréning mellett kaptak egy kis mentális erősítést is.

“Elmondtam, mit jelent bajnokként edzeni, bajnokként versenyezni, mi az a plusz, ami ahhoz kell, hogy te nyerjél. Ha a pontszerzési szándékot sikerül végig szem előtt tartani, ezt sikerül beprogramozni az edzésmunkába és a fejekbe, akkor az elkövetkező versenyeken még jobb eredményeket tudnunk elérni”, foglalta össze röviden kiselőadásának tartalmát az 5. danos mester.

Úgy néz ki, jó úton járnak a programozás terén, mert azóta lezajlott a Hungarian Grand Prix, ahonnan jó eredményekkel jöttek haza.

“Az eddigi munka elismeréseképpen szeretnék kedveskedni nektek egy finom, motiváló kólával… és, hogy a kólánál egy picivel jobban meg tudjuk ünnepelni, készültem egy kis kedvességgel”, mondta karatésainak, és odalépett a molinóval gondosan letakart cipősdobozhalomhoz.

A Huarache láttán a pókerarcok felderülnek (Fotó: Babák Zoltán)

Mikor lerántotta a leplet, az addig versenyeken is használt pókerarcok felderültek. A dobozokban egy-egy Nike Air Huarache volt, amikből átnyújtott egy-egy méretben megfelelőt az asztalok körül ülő 11 versenyzőjének. Két további karatésának, akik nem tudtak jelen lenni az eseményen, később adta át a cipőt.

“Akik hazai és nemzetközi versenyeken eredményesen szerepeltek kapják ezt a cipőt. Úgy gondoltuk, hogy ezeknek az eredményeknek megfelelően kell megbecsülnünk a teljesítményüket, illetve ennek megfelelően kell őket megjeleníteni a versenyeken. Most sikerült olyan forráshoz jutnunk, amiből a már meglevő melegítő mellé a cipővásárlást is meg tudtuk valósítani”, mondta edzőjük.

Kérdésünkre, miért pont ezzel a cipővel lepték meg a karatésokat, Ruzsinszki György elárulta: Az első ilyen cipője Czinkoczki Petinek volt Szarvason. Amikor 1992-ben meglátta a lábán a városi strandon, elképedt, hogy létezhet ilyen csuka.

“Ez annyira komoly”, emlékezett vissza az akkor igazán formabontó kinézetű lábbelire. “Aztán a következő születésnapomra bátyámtól, Szabolcstól megkaptam az én első ilyen cipőmet. Életem cipője volt.”

Azóta időről időre kidobják a Huarache-t. Tíz éve sikerült az egész karateválogatottat megfertőznie vele. Most, a harmincadik évfordulóra megint kiadták, így nem volt kérdéses, hogy mi lesz a szarvasi karatékák egyenlábbelije.

Exit mobile version