Menu
in

Két beruházás is átadásra került Csabacsűdön

A két érintett épület, a Csabacsűdi Egészségház, illetve a Csabacsűdi Napköziotthonos Konyha energetikai korszerűsítése során nyílászárók cseréje, utólagos homlokzati hőszigetelés, fűtés-korszerűsítés zajlott, akadálymentes mosdó épült, megtörtént a padlásfödém hőszigetelése, és napelemek kerültek a tetőkre.

Az egészségház még 1936-ban, Fábián Béláné adományából épült. 1982 óta, amikor anya- és gyermekvédelmi szolgálat helyiségeivel bővült, nem történt rajta ilyen mértékű felújítás, mint a mostani, amire 25861000 forintot nyert a település.

1981-ben épült a konyha, nagyobb fejlesztés ezen sem valósult meg az elmúlt 40 év során. Erre most 46560000 forintot fordíthattak a hazai forrásból.

A beruházásokat Molnár József polgármester ismertette. Mindkettő kapcsán megjegyezte, hogy önkormányzati forrásból a padlóburkolatok egy része, valamint mindkét villámhárító-rendszer felújítása is megtörtént.

Dankó Béla országgyűlési képviselő elmondta, Csabacsűd az a község, ahol mindig átadnak valamit. “Dicsérje a helyi polgárokat az ötleteikért, a helyi önkormányzatot, mert pályáznak, ráadásul sikerrel pályáznak”, fogalmazott Dankó Béla.

Exit mobile version