Sükösd Attila és Szpisjak Bence
Sükösd Attila és Szpisjak Bence
in ,

Újabb országos bajnoki érem, ezúttal Szpisjak Bence hozott bronzot

A hétvégén rendezték Zalaegerszegen a Serdülő Kötöttfogású Országos Bajnokságot. Szpisjak Bence kelt útra edzőjével, Sükösd Attilával, hogy az év utolsó fontos versenyén saját korosztályában dobogóra állhasson.

Sorsolása nem volt kedvezőnek mondható, de szépen vette az akadályokat és három nyertes, illetve egy vesztes mérkőzés után a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Ezzel Bence a szabadfogás után kötöttfogásban is országos bajnoki bronzérmes lett.

“Bence az egész verseny során pontosan követte taktikai utasításaimat, elszánt és akaratos volt, ezért sikerült újból ilyen szép eredményt elérnie. Számára a szezon véget ért, egy kis pihenés vár rá, majd a téli alapozás során áll újból munkába.

A következő verseny a Kadet Szabadfogású Országos Bajnokság lesz a hétvégén Kaposváron, ahová szintén fényes éremreményekkel utaznak el birkózóink.

A Szarvasi Krónika Klub első ülésén a Szarvasi Krónika első számát mutatja dr. Kutas Ferenc

Megtartotta első eseményét a Szarvasi Krónika Klub

Körösfalvi Kristóf (Hooligans) első félidőt lezáró gólja a Gold ellen

A Természetes Szelekció győzött a fuvarosok felett