in ,

Adventi programokra várják a látogatókat a Körösvölgyi Állatparkba

Elkészültek a mézeskalácsdíszek
Elkészültek a mézeskalácsdíszek (Fotó: Babák Zoltán)

Ez az első szezon, amikor télen is a “Nyitva” tábla látható a Körösvölgyi Látogatóközpont ajtaján. December 24-e és 25-e kivételével minden nap meg lehet tekinteni az állatpark lakóit. Az adventi vasárnapokon, illetve karácsony másnapján kézműves programokkal és látványetetéssel várják a látogatókat. Ezeken a napokon a belépőt is féláron lehet megváltani.

Az első adventi vasárnapon mézeskalács-díszítéssel és a bölények látványetetésével készültek az érdeklődők számára. Az idén először betlehemet is állítottak az állatsimogató közelében.

A második vasárnap, december 5-én, adventi koszorút lehet majd készíteni. Szabadtéri programként a dámszarvasok etetését tekinthetik meg a vendégek. A szarvasok a Mikulás ajándékát is elhozzák az állatparkba látogató gyerekeknek. A csomagocskák nemzeti parki ajándékokat fognak rejteni.

Advent harmadik vasárnapján a szarvasi gobelinesek segítségével újrafelhasznált anyagokból lehet majd karácsonyi díszeket készíteni. Ekkor a gímszarvasok kapnak majd ünnepi fogást.

A karácsonyt megelőző vasárnap délelőttjén a farkasok lesznek a főszereplők, délután pedig szalmadíszek készítésére lesz lehetőség.

Az adventi sorozat plusz egyedik eseménye karácsony másnapján, december 26-án lesz. Ekkor egy, az állatok karácsonyfájához vezetett séta keretében lehet megfigyelni az állatpark lakóinak életét.

Akinek nincs még ajándékötlete, családi belépőket vásárolhat a karácsonyfa alá.

Szalagtűzés a Vajdában rendhagyó keretek között

Maximális pontszámmal zártak a HC Szarvas fiataljai

Maximális pontszámmal zártak a HC Szarvas fiataljai