in

A Mikulás gyújtotta meg a második gyertyát Szentandráson

A Mikulás gyújtotta meg a második gyertyát Szentandráson (Fotó: Babák Zoltán)

Karácsonyi versek és énekek váltották egymást vasárnap délután Békésszentandráson a katolikus templom előtti Dísztéren, amikor a második gyertya meggyújtására gyűltek össze az időjárással dacoló falubeliek.

Először egy ismeretlen szerző Karácsonyi fények című verse hangzott el, majd a Szentandrási Dalkör az Adventi hírnök című dalt adta elő dr. Dobos Ágoston református lelkipásztor hegedűkísérete mellett.

Időközben megérkezett a Mikulás. Úgy néz ki, valóban zajlik a generációváltás a pirosruhások között. Az idén Szentandrásra egy jól megtermett, fiatalos Mikulást delegáltak Lappföldről, aki minden nálánál kisebbet– és csak olyanok voltak a Dísztéren – megkínált a zsákjából, még az ünnepi műsort a katolikus templom kerítésénél hallgató Szurovecz Vince esperest is.

A programot egy szóló hegedűszámmal dr. Dobos Ágoston zárta, aki a Csendes éj, szentséges éj című dalt játszotta el a közönségnek.

A második gyertyát – ha már ott volt – a Mikulás gyújtotta meg.

Coxinha

Coxinha

Új kisbuszt kapott a csabacsűdi Tanyagondnoki Szolgálat

Új kisbuszt kapott a csabacsűdi Tanyagondnoki Szolgálat