Menu
in

300 család vehetett át csomagot karácsony előtt Szarvason

300 család vehetett át karácsonyi csomagot az Emberöltő Alapítványtól

300 család vehetett át karácsonyi csomagot az Emberöltő Alapítványtól (Fotó: Babák Zoltán)

A Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ és az Emberöltő Alapítványa húsz éve ad át csomagokat így, karácsony előtt azoknak, akik szociális helyzetük miatt a városban a legrászorultabbak közé számítanak.

A CoVID-helyzet miatt tavaly elmaradt a szokásosan az Árpád Szálló dísztermében megtartott Mindenki karácsonya elnevezésű rendezvény. Az akkori állapot kihívások elé állította az intézményt, de nem szerették volna megszakítani azt a húsz éve tartó hagyományt, aminek még Csík Attila volt a kezdeményezője, a szellemi atyja.

Úgy döntöttek, hogy a családsegítő szolgálat udvarán állítanak egy sátrat, ahol az aktuális rendeletek diktálta egészségügyi és távolságtartási feltételeknek eleget tegyenek.

Tavaly bevált az ötlet, így ebben az évben is így osztották szét az Élelmiszerbank jóvoltából készített 300 csomagot, amikbe olyan tartós élelmiszerek kerültek, amik karácsony előtt jól jönnek bármely háztartásban, cukor, liszt, száraztészta, konzervek, olaj, rizs. Ebben az évben először tudtak egy kis édességet, rágót és instant kávét is tenni a csomagba.

A 300 csomag 300 családhoz vagy egyedülállóhoz került, akiket értesítettek az átvétel idejéről és módjáról, valamint a számukra kijelölt félórás idősávról, amivel a szervezők a tömeges érkezést igyekeztek elkerülni.

A csomagok mellé a mindenki kapott egy töltött káposztát tartalmazó ételdobozt, valamint egy bejglit is. Ezeket az Emberöltő Alapítvány biztosította.

A Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, Tóth Tamásné elmondta, a városban jól működik a szociális védőháló, ismeretei szerint nincs olyan család, akinek karácsony este a tüzelő vagy az élelem hiányozna. Ha mégis lenne ilyen, vagy valaki tud ilyen családról, keresse a központot, kérte.

“Én azt kívánom, hogy karácsony estéjén minden családban legyen egy olyan óra, amikor leteszik az informatikai eszközeiket, nem foglalkoznak a külvilággal, és csak egymásra figyelnek”, fogalmazott Tóth Tamásné. “Ha ez megy, akkor úgy gondolom, van még remény”, tette hozzá.

Ma délelőtti ottjártunkkor Babák Mihály polgármester is a sátorban tartózkodott.

“Sajnos félkarúvá váltak családok a koronavírus alatt, számtalan olyan körülmény van, ami az elesettségben, a gondok közepette segít. Ilyen ez a tevékenység is, amit a város alapítványa végez”, mondta polgármesterünk.

Az éjjel írta alá azt az utalványt, ami közel kétszáz, esetenként két-három gyerek után 10-10 ezer forintot a város rászoruló családjainak, árulta el.

Exit mobile version