Menu
in

Gyertyák meggyújtva, jöhet a karácsony

Mind a négy gyertya ég Szarvason

Mind a négy gyertya ég Szarvason

Az elemekkel dacolva gyulladtak meg a 2021-es advent gyertyái. Míg az elmúlt vasárnap a havas eső, most a szél igyekezett ellehetetleníteni a szeretet gyertyájának meggyújtását. Egy hete kisebb csodát sikerült véghez vinni, szinte a vizet kellett lángra lobbantani, de sikerült. Most a Szent Klára katolikus templom előterének oltalmába kellett vinni a koszorút a szél elől.

Megérkezett a betlehemi láng is. Az elmúlt héten a határellenőrzésen csúszott el az, hogy a láng biztonságosan Szarvasra érkezzen, de Závoda Ferenc betlehemi lángért felelős önkormányzati képviselő intézkedett, és elhozták azt Gödöllőről.

“Karácsony megmutatja a szeretet gyökerét, hogy honnan van a szeretet ereje. Mi a legnagyobb szeretet. A karácsony isten szeretetéről szól. Az üzenete ez: Isten végtelenül szeret téged, Isten végtelenül szeret minden embert, mert Isten a szeretet”, mondta Kiss Imre plébános adventi beszédében.

A Cervinus Teátrum két színésze, Tatár Bianka és Timkó János dalai után Babák Mihály polgármester mondta el a negyedik vasárnapra, a szeretet gyertyájának a meggyújtására tartogatott szeretetről szóló gondolatait.

Exit mobile version