Kóródi Krisztina telefonon bekapcsolta testvérét, Katalint is
Kóródi Krisztina telefonon bekapcsolta testvérét, Katalint is (Fotó: Babák Zoltán)
in

Szentandráson maradt a Prakti Partner Üzletház mindhárom nyereménye

Március 8-án nyitott volna a Prakti Partner Üzletház Békésszentandráson, de a koronavírus közbeszólt, így arra csak április 19-én kerülhetett sor.

Az üzlettel Barna Antal, a környék egyik legnagyobb szállásadója egyrészt a nála megszállók visszajelzései, másrészt saját tapasztalatai alapján a településen fellelhető kínálatot szerette volna bővíteni.

A nyitást követő bevezetési kampány részeként vásárolt egy autót, ami nyereményként felkínált azoknak, akik ötezer forint felett vásárolnak. Ők mindannyian egy-egy nyereményszelvényt kaptak, amit kitöltés után egy lezárt urnába dobhattak. Közel ötezer szelvény gyűlt össze a hónapok alatt.

Az akció tegnap zárult. A kellemetlen hideg ellenére sokan jöttek el gyermekeikkel, hiszen a szerencsedélután első eseményként a megjelent fiatalok közül sorsoltak ki egyet. Az ő feladata annak a három szerencsésnek a kihúzása volt, akik egy 10 ezer, egy 50 ezer forintos vásárlási utalványnak örülhettek, illetve egy Skoda Fabiát vihették haza. Ezen túl még öt darab húszezer forintos vásárlási utalványt is felajánlottak a Gondozási Központnak, hogy azt öt rászoruló családnak adják át.

A gyerekek közül a szerencse Lestyán-Goda Gellértre mosolygott, akit Barna Antal egyből felvitt az emeletre, ahol a számára méretben megfelelő kerékpárok közül választhatott egy neki tetszőt. Gellért választása egy sportosan tűzpiros mountain bikera esett.

Számára ezután következett a munka. Ki kellett húznia a három szerencsést. A sors a szentandrásiaknak kedvezett, a két utalvány és a fehér Skoda Fabia is helyben talált gazdára.

A főnyereményt Kóródi Katalin nyerte. Ő testvérével, Krisztinával vásárolt a Prakti Partner Üzletházban. Katalin nem tudott jelen lenni a sorsoláson, de a telefonon történt értesítésre Krisztina hamarosan megérkezett. Elmondta, mielőtt bedobták a szelvény, megpuszilták azt, az autót pedig távoztukban megsimogatták.

Krisztina telefonon bekapcsolta testvérét, Katalint is, hogy együtt örüljenek a nyereménynek.

A sorsolást felügyelte dr. Szigeti Judit Éva közjegyző, aki mindent szabályszerűnek talált.

Az adományozó, Forschner Rudolf és dr. Kozma György, a Szarvasi Szakorvosi Kft. ügyvezetője kezet fog. Balról Babák Mihály polgármester

Korszerű szívultrahangot kapott karácsonyra Forschner Rudolftól Szarvas lakossága

Magyar Martinnal szemben Bencze Sándor. Mögöttük Viczián Ferenc és Fabó Bence

Eljött az alapszakasz vége