in ,

201 éve halt meg Tessedik Sámuel. Jövőre Szarvas 300

Emlékezők Tessedik Sámuel Szobra előtt
Emlékezők Tessedik Sámuel Szobra előtt (Fotó: Babák Zoltán)

Az elmúlt tíz évben a szarvasi evangélikusoknál a karácsonyi ünnepkör részévé vált a Tessedik Sámuelre való emlékezés. December 27-én, halálának napján 17 óra 42 perckor megkondulnak az Evangélikus Ótemplom harangjai. Ezzel a nem szokványos kezdési időponttal 1742-es születési, míg a 18 óra 20-as harangozással halálának évére emlékeznek. A kettő között évről évre Lázár Zsolt evangélikus esperes idézi fel nagy elődjét.

Emlékezésének fonalát az idén Tessedik városra gyakorolt hatása köré fonta.

A 25 éves korában szolgálatát Szarvason kezdő lelkész a városban töltött 53 éve hatalmas változásokat hozott a gyülekezetben, az épületekben, a város lelki és szellemi életében, gazdálkodásában. Tessedik hatása évszázadokkal később, még 2021-ben is megtapasztalható, látható, fogalmazott Lázár Zsolt.

Visszaemlékezett Tessedik és Boczkó Dániel gyakorlati, illetve latinos képzés szükségességéről való véleménykülönbségére. Bár a szolgalmatossági iskola 1806-ban megszűnt, mindkettejük oktatásra gyakorolt hatása máig tart.

A megemlékezés Tessedik Sámuel szobránál 18 óra 20 perckor az emlékezés mécseseinek elhelyezésével zárult.

Különleges év lesz 2022, Tessedik születésének 280., a város újratelepítésének 300. évfordulója.

Az egy dózissal részlegesen (világoszöld), illetve a két dózissal teljesen védettnek tekintett oltottak száma (sötétzöld) az USA-ban, Magyarországon, illetve a világátlag (Forrás: OurWorldInData.org)

5 napra csökkent a tünetmentes fertőzöttek karanténja az USA-ban

Fenyegette a rendőrt, 10-ből 195 ezres pénzbüntetés lett