in ,

Makón folytatódott a bajnokság a Szarvasi Jégkorong SE U12-eseinek

A Szarvasi Jégkorong SE U11-es kerete
A Szarvasi Jégkorong SE U11-es kerete

A Szarvasi Jégkorong SE U12-es korosztálya a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű, a Marosi Pengék és a VSD Párducok ellen 2×15 perc játékidőben mérte össze tudását az újonnan átadott makói jégpályán szombaton.

Az első mérkőzésüket a Goodwill Pharma Szegedi Vízművel játszották, akik ellen a második félidei játékuknak köszönhetően sikerült győzelemmel kezdeni a napot és először a szezon során megverni a szegedieket.

Második meccsük – pihenő nélkül – a hazai Marosi Pengék ellen zajlott, ahol játékban domináltak a szarvasiak, de egyszerűen minden kimaradt, és ahogy ez lenni szokott az ellenfél korongjai úgy pattantak, hogy gól lett belőle. “A vereség azért volt fájó, mert legutóbb simán nyerni tudtunk ellenük”, kommentálta Kohut Pál edző a mérkőzés eredményét.

Utoljára a csoport legerősebb csapatával a VSD Párducok játszottak, ahol sokáig a szerencsének is köszönhetően nem kaptak gólt. A végére a jó védekezés ellenére is érvényesült a papírforma, és a dunakesziek nyerték az összecsapást.

Eredmények:
Szarvasi Jégkorong SE – Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 14:7
Szarvasi Jégkorong SE – Marosi Pengék 5:8
Szarvasi Jégkorong SE – VSD Párducok 4:9

Szarvasi Jégkorong SE:
Kapus: Kozák Viktor, Peres Mihály
1. sor: Kepenyes-Darida Zóra, Patay István, Patay Panna, Tóth Zalán
2. sor: Ardai Virág, Patay Sára, Petrovics Kató, Urbancsok Mihály

Január 30-án és február 5-én a szarvasi jégpályán folytatódik a bajnokság, ahová várják a szurkolókat.

Az U11-esek kezdték az utánpótlástornák sorát

Az U11-esek kezdték az utánpótlástornák sorát

Kozák János mond beszédet dr. Aszódi Imre szülőházánál

Kozák János: A magyar kultúra akkora óceán, hogy abban csak fürödni lehet, átúszni nem lehetséges