in ,

2022: Az év, amikor a Szarvasi FC 1905 gólt rúgott a Fradinak

Szarvasi gólöröm Kuczora Kende Fradi ellen szerzett gólja után
Szarvasi gólöröm Kuczora Kende Fradi ellen szerzett gólja után (Fotó: Babák Zoltán)

Valószínűleg vasárnap rendezték az év labdarúgó-mérkőzését Szarvason. U9-es szempontból mindenképp, ugyanis a Szarvasi FC 1905 utánpótláscsapata a Ferencvárosi Torna Klub ellen játszott a Cziglédszky Sámuel-emléktornán. Már az, hogy egy ilyen együttes nevez a kupára sem minden évben történik, az meg, hogy Kuczora Kende szabadrúgásából gólt is tudtak szerezni ellenük – a kapott kilenc ellenére – külön emlékezetessé teszi azt.

Füredi János edző elmondta, a gyerekek nagyon várták a fővárosiakat. A mérkőzés előtt megbeszélték, hogy ez a Fradi nem az, amit a tévében szoktak látni, ez méretben hozzájuk fog passzolni. Ezek ellenére látszott rajtuk a megilletődöttség, hogy “A” Ferencváros ellen játszanak.

A szarvasi labdarúgók egészen sokáig állták a sarat. Aztán megtört a szerencsesorozat, és becsúszott az első gól. Talán háromnál járt a Fradi, amikor a felezőről szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Kuczora Kende egyből kapura rúgta, a zöld-fehérek hálóőre meg beejtette.

Természetesen a Fradi nyerte a tornát a Békéscsaba 1912 Előre SE és a Békéscsabai UFC előtt. Leszorult a dobogóról a Juventus Nagyvárad, a Szentesi Kinizsi, a Szanda Focisuli SE, a Szarvasi FC 1905, a Szeol SC, a Sárréti LE és a Gyomaendrődi GyLE.

Az előző, Orosházán való szereplésükhöz képest látott fejlődést, mondta Füredi János a kupa után. “Nagyon sok munka van még hátra, nagyon messze vagyunk még azoktól a csapatoktól, akik a tornán előkelőbb helyeken végeztek”, mondta az edző, majd hozzátette, a gyerekek járnak edzésre, bizakodó a jövőre nézve. Hálás a szülőknek, akik a szombatjukat, vasárnapjukat feláldozva viszik a gyerekeket a tornákra.

Szarvasi FC 1905 U9: Mucenieks Erneszt, Besenczi Simon, Ezer Barnabás, Fekécs Máté, Kuczora Kende, Mihácsi Dominik, Németh Endre, Szűcs Gergő, Závoda Borisz.

Első három képünkön a Frenecvárosi Torna Club, a Szarvasi FC 1905 és a Békéscsaba 1912 Előre SE U9-esei.

A Magyar Kultúra Lovagja lett Dobrotka Pál a Nemzeti Értékek Könyvkiadó vezetője

Szarvasról indult – a Magyar Kultúra Lovagja lett; Dobrotka Pál elismerése

Nagy Máté becsekkolt a felnőttek közé a Karate1 Series A pamplonai viadalán

Karate1 Series A Pamplona: Nagy Máté bemérlegelt a felnőttek közé