A Szarvasi FC 1905 két csapattal indult a hétvégi U7-eseknek kiírt kupán, ami a Cziglédszky Sámuel-emléktorna utolsó idei állomása volt.
Trabach János edző elégedett a srácok szereplésével. A “B” csapat a két későbbi döntőssel, a Ferencvárossal és a győztes Békéscsabai Előrével került egy csoportba. Ezt a két együttest nem sikerült legyőzniük. Ők végül a helyosztókon az ötödik helyet szerezték meg. Az “A” csapat kilencedikként zárt.
Nagyon színvonalas mérkőzések tele izgalommal voltak a jellemzők a tornára. Rengeteg szurkoló szülő érkezett még Budapestről is.
A torna során kirajzolódott. hogy a két döntős játszott tudatosabb focit, de a hazai két csapat sem vallott szégyent, foglalta össze Trabach János a tapasztalatokat. 22-23 labdarúgójából 18 minden edzésen ott van. Már-már kevesen vannak edzőtársával, Somogyi Jánossal ahhoz, hogy lefoglalják a fiatalok energiáit. Ha továbbra is tudják a heti két tréninget tartani ezzel a játékosanyaggal, akkor van perspektíva ebben a korosztályban, tette hozzá.
Szarvasi FC 1905 “A” csapat: Csányi Botond, Lestyán-Goda Vencel, Molnár Hanna, Tóth-Gyenes Zsombor és Litauszki Levente
Szarvasi FC 1905 “B” csapat : Sinka Dominik, Bencsik Pál, Tóth Zalán, Uhjar Milán és Rácz Noel
A torna végeredménye: 1. Békéscsaba 1912 Előre SE fehér, 2. Ferencvárosi TC, 3. Békéscsaba UFC, 4. OMTK-ULE 1913 piros, 5. Szarvasi FC 1905 “B”, 6. Békéscsaba 1912 Előre SE lila, 7. OMTK-ULE 1913 kék, 8. Lurkó Focimánia FK (Szolnok), 9. SZEOL SC, 10. Szarvasi FC 1905 “A”, 11. Szentesi Kinizsi, 12. Gyomaendrődi GyLE
Legjobb hazai játékos: Litauszki Levente
Legjobb hazai gólkirály: Rácz Noel
Legjobb mezőnyjátékos: Pintér Félix (FTC)
Torna gólkirálya: Mede Marcell (Békéscsaba Előre fehér)