Menu
in ,

Debütált a Malátabár

Bukovinszky Béla a Malátabár áltudományos sörkóstoló-sorozatnak első alkalmán a Szent András Sörfőzdében

Bukovinszky Béla a Malátabár áltudományos sörkóstoló-sorozatnak első alkalmán a Szent András Sörfőzdében (Fotó: Babák Zoltán)

Az elmúlt héten zajlott a Malátabárnak elnevezett áltudományos sörkóstoló-sorozatnak első alkalma a Szent András Sörfőzde Rózsakert sörözőjében. Ezen Bukovinszky Béla állt a sörrajongók elé.

Minden hónapban szeretnének egy, ha a turistaszezonban nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta, két, esetleg több ilyen eseményt is tartani, árulta el a Malátabárral kapcsolatos távolabbi terveket a Szent András Sörfőzde társtulajdonosa.

A sorozat minden bizonnyal sikerre van ítélve, hiszen az első alkalomra pillanatok alatt elfogyott a 24 jegy. A helyi erők mellett itt nyaralók hódoltak a sör iránti érdeklődésük kielégítésének, de jött egy kontingens Szolnokról, illetve volt olyan vendég, aki csak azért ült Dunaújvárosban autóba – és érkezett meg pontosan a kezdésre– hogy részt vegyen ezen a eseményen.

Ezúttal a szervezők nem a gyártás folyamatába engedtek betekintést, hanem inkább a különböző késztermékek oldaláról közelítették meg a sör témáját. Mindamellett, hogy miből vannak, hogyan készülnek az egyes sörtípusok, azok történelméről hallhatott a kóstoló hallgatóság, mert mint az Bukovinszky Béla mondta, “mindegyiknek megvan a saját érdekes sztorija”.

Feszült figyelem a Malátabár áltudományos sörkóstoló-sorozat első alkalmán (Fotó: Babák Zoltán)

Ezen az estén két gyümölcsöst, a bodzás belga búzasört, és a szintén belga típusú blonde ale áfonyást, a klasszikus bécsi láger Óaranyat, illetve a TesztAndrás sorozat januári és februári újdonságát mutatta be.

Az utóbbi kettő közül az egyik, a Béta.06 egy amerikai IPA. Hasonló, mint a Bandibá’, ami egy 6%-os 55-ös keserűséggel bír, de mind alkoholban – 9% –, mind komlózottságában kicsit erősebb a maga 80-as keserűségével.

“Ez egy hatputtonyos Bandibá’, amit a kollégák házon belül csak téli Bandibá’-nak hívnak”, élt egy boros mértékegységgel Béla.

Az Alfa.10 egy imperial brown ale. Testességében erőteljesen érződik a pörkölés, ami mellett kap egy nagyon fűszeres amerikai komlózottságot. Az amerikai söröknél imperialnak hívják a magasabb alkoholfokú söröket. Ez 8%-os.

“Színe inkább barna, ízvilága az amerikai élesztő és az erőteljesen használt amerikai komló miatt teljesen más, mint a német sötétebb, már-már-fekete megfelelőik”, árulta el, mitől is különleges az Alfa.10.

A TesztAndrás sorozatra térve elmondta, hogy az abban szereplő sörök sokkal érdekesebbek, ugyanakkor sokkal megosztóbbak, mint az állandó söreik, de az állandó portfóliójukba is innen került be a Ködfelhő, a Barackos IPA, illetve a Bodzás búza is, amik azóta is töretlen népszerűségnek örvendenek.

A jövőre nézve elmondta szeretné tematikus sörkóstolók irányába elvinni ezeket az estéket.

“Ezeket úgy kell elképzelni, hogy azon az alkalmon csak a lager, illetve a pilsner söröket kóstolnánk össze, például egy Ogrét, vagy egy 1993-at kínálnánk egy Pilsner Urquell, Ottakringer vagy Warsteiner között. Elmondanánk, mit kell nézni, milyen azonosságok és különbségek vannak, milyen ízekre kell figyelni, milyen illatokat kell keresni”, avatott a következő Malátabárok részleteibe Bukovinszky Béla.

Exit mobile version