in ,

Irány Debrecen!

Az röplabda diákolimpia országos döntőjének küszöbén

Csilik Attila és a lánycsapat
Csilik Attila és a lánycsapat


A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium lány és fiú röplabda csapata is bejutott a 2022-es diákolimpia országos döntőjébe.

Kicsit visszamennék az időben, mielőtt az idei év eredményeiről beszámolnék. 2020 tavaszán lelkes vajdás szurkolótábor előtt a lányokkal és a fiúkkal is bejutottunk az országos döntőbe. Nagy reményekkel készültünk, de jött a Covid… A következő évben nem rendeztek diákolimpiai versenyeket, az edzések is sorra elmaradtak a korlátozások miatt. Próbáltam tartani a lelket a röpisekben, hogy majd jövőre. A strandröplabda pályára kimehettünk, az szinten tartásnak elég volt. Tavaly év végén rendezhettünk egy strandröplabda házibajnokságot, ott mindenki felmérhette, hol tart.

Az idei év célja az volt, hogy újra visszanyerje népszerűségét a röplabda iskolánkban. Szerencsére az év eleji tömegsportos jelentkezések azt mutatták, hogy a tanulóknak hiányzott ez a sportág. Négy csoportban kezdődött meg a munka: lány kezdő, fiú haladó, lány haladó és a lány-fiúversenyző. Kevés iskola mondhatja el magáról, hogy két tanár is foglalkozik a diákokkal. Itt szeretném megköszönni Földi Zsolt kollégámnak a munkáját.

Első versenyünk a lányokkal egy szokásos felmérő verseny volt Budakeszin, ahol az előkelő 2. helyet szereztük meg. Ez az eredmény megmutatta, hogy jó úton járunk. A diákolimpiai versenyek előtt elindultunk a felnőtt amatőr megyei verseny két fordulójában is, egyiken sem vallottunk szégyent. Márciusban jöhetett a megyei diákolimpia. Az elődöntőkből magabiztosan jutottunk tovább a döntőbe.

A döntőkben az volt a kérdés, hogy a riválisok hogyan vészelték át az elmúlt két évet. Maradtak-e rutinos, meghatározó játékosok úgy, mint nálunk. A lányoknál lehetett sejteni, hogy az Andrássy Gyula Gimnázium csapata mindent meg fog tenni a visszavágásért. Idén Békéscsabán került sor a döntőre, ahol nagyon szoros csatában 3:1-re nyertünk. A fiúknál előzetesen azt lehetett tudni, hogy a nagy ellenfél, a Román Gimnázium csapatából többen elballagtak. Így sem ígérkezett sétagaloppnak a mérkőzés, ami be is igazolódott. Mindhárom szett szorosra sikerült, de a végén a Vajdások örülhettek.

Ezen a héten még egy jó eredménnyel gazdagodtak lányaink. Sikerült megnyerni egy régiós röplabda tornát is, ahol a Csongrád és a Szolnok megyei bajnokot győztük le. Nagy csatákban elértük azt, amit 2 évvel ezelőtt elvett tőlünk a járvány. Lekerült a „teher”, most már felszabadult örömjátékkal szeretnénk minél jobb helyezést elérni Debrecenben, az országos döntőn.

Csilik Attila testnevelőtanár, edző

A parlamenti patkó pillanatnyi állapota

OV S05E01: Másnap

Erdei Máté Levente

Gyakorlós 4. hely az országos Kosáry Domokos Történelemversenyen