in ,

Igazán kitettek magukért a Chovánosok!

Mindenki jól érezte magát a Chován forgatagán

Nem csak a címben ígérték, de valódi forgatag fogadta az érdeklődőket az áprilisi tréfa napján. Színes, iChován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskolában. Színes, izgalmas, változatos programon vezették végig a közönséget. A színpadon a tanulóktól a felnőttekig könnyűzene szólt: az ABBA-tól és a Beatles-től a fimzenéken át Bartus Bátor saját szerzeményéig.

Nem csak a műsor volt mozgalmas, hanem azok a lehetőségek, amelyek az ifjúságnak szóltak ez idő alatt.

Nyomozásra invitálták a gyerekeket: térképpel a kezükben, kisebb csoportokban indulhattak a diákok egy öt állomásos nyomozásra, amit, ha jól oldottak meg, a kóddal kinyílt a széf. Emellett hosszú sorban állhattak a jelentkezők az arcfestésre és a hajfonásra.

A színpadi átrendezés ideje alatt sem állt meg a szórakoztatás, ugyanis telefonos kvízjátékkal lehetett nyereménytárgyakat szerezni. Nagy sikert aratott a műveltségi versengés.

Az est végén a néptáncosok lepték meg a közönséget a műsorukkal: a lányok fiúknak, a fiúk lányoknak öltöztek be a koreográfiához, ami táncházba torkollott.

A tombolajegyek szinte mind egy szálig elfogytak, és gazdára lelt a közel 150 ajándékcsomag.

A program alatt senki sem maradt éhesen, vagy szomjasan, hiszen a korlátlan büféhasználat „terülj-terülj” asztalkája gondoskodott minden finomságról: pizza, pogácsa, sütemények, szendvicsek, üdítők tárháza mellett, a forró italok is elérhetőek voltak. Gyerekeknek forrócsokoládé, tea, a felnőtteknek forraltbor és a kávéházi hangulathoz a finom feketekávé gondoskodott.

Nyolc csapat részvételével felnőtt torna zajlott a Szarvasi Jégpályán szombaton

Rossz vendéglátók voltak a szarvasiak: 1-2-3

A három település közül Csabacsűdön szerepelt az egyéni képviselői körzetek országos átlaga felett Dankó Béla. A fotón Gilanné Radványi Rózsa alpolgármesterrel, illetve Molnár Józseffel, Csabacsűd polgármesterével

Dankó Béla: Nekem a választókerület a legfontosabb