in ,

„Tavaszi zsongás” – iskolára hangoló játszóház a Gyakorlóban

Végre tavasz van! Nagyon vártuk, hiszen ilyenkor ébredezni kezd a természet, kizöldülnek, virágoznak a fák, visszatérnek a költöző madarak. A napfényben még a kedvünk is sokkal jobb!

Ebben a derűs hangulatban hívta és várta a leendő iskolásokat és szüleiket március 4-én és 5-én a GFE Gyakorlóintézménye az iskolai játszóházaiba.

A negyedik osztályosok rövid műsora után a gyerekek csoportforgóban színes tulipánokat számlálgathattak, vidám képeket állíthattak össze, illetve memória játékban kutathatták a húsvét ünnepköréhez kapcsolódó szimbólumokat és párjukat az interaktív táblánál. A gólya az egyik legkifejezőbb jelképe a kikeletnek, így el is készítettük őket. A hangosan kelepelő társaság nem érte ám be az énekléssel! Mivel a hosszú úton igencsak megéheztek, kerestek egy tavat és abból csőrükkel kifogták az összes pici, zöld békát. Zsákmányaikkal és rengeteg új élménnyel gazdagodva búcsúztunk el egymástól a nagycsoportosokkal.

Köszönjük a gyermekeknek, akik mindig örömmel, aktívan vettek részt a foglalkozásainkon, és a kedves szülőknek a bizalmat, hisz ők hol online, hol személyesen tiszteltek meg bennünket a jelenlétükkel! Iskolára hangoló programjaink a jövőben is várják a leendő Gyakorlós morzsókákat…

Komlósné Szirom Anita szakvezető tanító

A GFE Gyakorló Általános Iskolája 2022. április 21 – 22-én /csütörtök-péntek/ 8:00 – 18:00 óráig várja a beiratkozó gyermekeket szüleikkel.

A GFE Gyakorlóóvodája 2022. április 25 – 26-án /hétfő-kedd/ 7:00 – 18:00 óráig várja a beiratkozó óvodásait és szüleiket.

Csillogó szemekkel vették birtokba a gyerekek Szabó László játék-, báb- és makettgyűjteményéből összeállított kiállítást

Állandó kiállítás nyílt Szabó László életműgyűjteményéből

A határokon átnyúló zenehídhoz csatlakozott a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola

Chovánosok a háború miatt nehéz helyzetbe kerültek megsegítéséért