Menu
in

A fiúk elkéstek, a lányok is vízzel várták őket

Locsolkodnak a Tessedik Táncegyüttes tagjai

Locsolkodnak a Tessedik Táncegyüttes tagjai (Fotó: Babák Zoltán)

Tavaly szerették volna újra életre kelteni azt a hagyományt, amit egy generációval ezelőtt még ápoltak a Tessedik Táncegyüttes tagjai, miszerint húsvét hétfőjén lovaskocsival körbejárják a lányosházakat, hogy ott a húsvéti hagyományoknak megfelelően hideg vízzel meglocsolják őket.

Egy éve a járványügyi intézkedések nem engedték, ezért akkor online, egy facebookos videóban köszöntötték a lányokat, illetve oldaluk kedvelőit az egyesület fiútáncosai, de ma semmi sem tiltotta, hogy a tettek mezejére lépjenek.

A találkozó reggeli 8 órára volt meghirdetve bázisukon, a Cervinus Teátrumban, ahol a ruhaválogatást a beöltözés, majd az időközben a parkolóba érkező lovaskocsira történő szállás követte.

Hat házban gyülekeztek a szarvasi, a békésszentandrási és csabacsűdi lányok. Az utolsó helyen ebéddel várták őket, és a csoport vetetője, Oláh Márkó biztos volt benne, hogy ott már tánc is lesz.

Kiderült, a húsvéti locsolkodás nemcsak népszokás, hanem stratégiai játék is egyben.

“Ha nem érünk oda… az baj lesz, akkor meg fognak bennünket locsolni”, mondta mosolyogva. Információi szerint a lányok nagyon számítanak arra, hogy el fognak késni. Egy-két háznál vendégszeretettel fel fogják őket tartani, de majd látják, mennyire hagyják magukat, ígérte Márkó.

Az indulás egyből negyedórás csúszással történt, így már akkor borítékolható volt, hogy a lányok is készíthetik a vizesedényeket.

Délidőre a húsvéti locsolótúra utolsó állomásánál vártuk, mi történik.

Ahogy arra számítani lehetett, a locsolkodók elkéstek. 12 előtt befutott a hívásuk, amiben a reggeli késés miatt szerették volna a határidőt fél órával kitolni, de a lányok hagyománytisztelően elhárították ezt.

Az első és az utolsó lányosházhoz történő érkezésről készült fotóinkon látszik, hogy a késésnek indokolt alapja volt.

Sürgés-forgás, táncszakmai nyelven térformalejárás kezdődött. Előre lejátszották a locsolkodást, slagot készítettek, feltöltötték a kikészített vizesedényeket… majd eszükbe jutott, hogy fiúknál, akik hamarosan fel is tűntek az utcában, nincs váltóruha.

A Tessedik Táncegyüttes fiai ahogy kell, rövid vers után meglocsolták az utolsó két lányt, majd előszaladt a többi is a rejtekhelyekről, és ha a váltóruha hiányára tekintettel nem is öntötték nyakon az késve érkezőket, jelképesen azért eleget tettek a hagyománynak.

Exit mobile version