in ,

Hajduch Nándor tegnap felnőtt országos bajnoki érmet hozott Szarvasnak

Bronzérem: Hajduch Nándort nem nyomta össze a teher, hogy ő lehet az első aki Szarvasnak felnőtt országos bajnoki érmet nyerhet.

Tegnap, 2022. április 30-án a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a Felnőtt Országos Birkózó Bajnokságnak, amin lehetőséget kapott az indulásra Hajduch Nándor és Tóth Dominik.

Tóth Dominik ígéretesen birkózott, de még nem tudta kiharcolni a pontszerző helyet.

“Dominak meg kell tanulni a meccsek végét is uralni, sajnos az utolsó egy perc nála kritikus még, viszont jó úton halad, hogy kijavítsa. Most ez még kevés volt a felnőttek között, de ő még csak junior korú, így lesz ideje fejlődni. Én hiszek benne”, fogalmazott edzője, Sükösd Attila ígéretes versenyzőjéről.

Hajduch Nándor egész nap jó formában birkózott, amivel kiharcolta a bronzérmet. Azért nagy szó ez, mert Szarvas városa először tudhat magáénak felnőtt országos bajnoki érmet birkózásban.

Sükösd Attila, Hajduch Nándor és Tóth Dominik
Sükösd Attila, Hajduch Nándor és Tóth Dominik

Hajduch Nándort nem nyomta össze a teher, hogy ő lehet az első aki Szarvasnak felnőtt országos bajnoki érmet nyerhet.

“Nándi egész nap koncentráltan, összeszedetten birkózott, félelmet nem ismerve ugrott minden ellenfelének, pedig még csak a juniorok között is első éves korú. Ezt vártam el tőle, és ezért is vittem el a versenyre. Az már csak hab a tortán, hogy érmes lett. Kisgyerekként került hozzám és most tessék, felnőttek között bizonyíthatott. Gyorsan telik az idő. Igazán tetszett a hozzáállása, nem nyomta össze a teher sem, hogy ő lehet az első aki Szarvasnak felnőtt országos bajnoki érmet nyerhet. Remélem itt nem áll meg a lendülete, és továbbra is ilyen jó kedvvel birkózik! Igazán büszke vagyok rá“; ezt már Hajduch Nándor hétvégéjéről nyilatkozta Sükösd Attila.

A nulláról kezdve építették fel az újkori szarvasi birkózást, most eljutottak a felnőtt országos bajnoki dobogóig. Sükösd Attila mindig megjegyzi, hogy ez nem jöhetett volna létre támogatóik, a szülők, és a város önkormányzatának segítsége nélkül.

Jövő héten az országos bajnokságon a kadet (U17) korosztályért szurkolhatunk.

Kozsuch Kornélt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei alelnökét megyei elnöki tisztségére jelölték a közelmúltban

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos roadshow-ja Szarvasra érkezett

Csak Virág Imre talált be a bodzási kapuba

Szervezett játékával bizonyult jobbnak a Medgyesbodzás a Hunyadinál