Tokyo, Boston, London, Berlin, Chicago és New York alatt Csabacsűdnek is van azon a pólón még egy kis hely
Tokyo, Boston, London, Berlin, Chicago és New York alatt Csabacsűdnek is van azon a pólón még egy kis hely (Fotó: Babák Zoltán)
in ,

Tokyo, Boston, London, Berlin, Chicago és New York után Csabacsűdön is rajthoz állt Bogárdi Szilvia

Szombaton rendezték meg Csabacsűd hagyományos futónapját, a VI. Becsület félmaraton és XXXII. Futógálát.

A gyülekező a Petőfi Sándor utcai rendezvénytéren volt, ahol Molnár József polgármester és Sutyinszky Zoltán igazgató köszöntötte a nevezőket.

Az eseményt Tokyo, Boston, London, Berlin, Chicago és New York után megtisztelte jelenlétével Bogárdi Szilvia is, aki buzdításában elmondta, hogy fiatalabb korában kosárlabdázott, ami nagyon meghatározta a későbbi életében a sporthoz való viszonyát.

“A mozgás fel tudja pezsdíteni a lelket, nagyon sokat hozzá tud tenni a hétköznapokhoz”, mondta, majd hozzátette, hogy beszélgetős tempóban fogja futni a félmaratont, hogy akinek van kedve kérdezni tőle, meg tudja tenni.

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola citerazenekara Hruskáné Hajdú Emese vezetésével rövid műsort adott, majd következett a bemelegítés, illetve sorra rajthoz álltak a különböző távok indulói.

Indulnak a kiskörösök
Indulnak a kiskörösök (Fotó: Babák Zoltán)

Félmaratonra 13-an, plusz egy csapat nevezett, 23 egyéni regisztrált futó mellett egy kiskör erejéig 80 diák is rajthoz állt.

Minden befutó egy-egy emlékéremmel gazdagodott. A diákok eredményei itt olvashatók:

A jó hangulatban zajlott futógála szervezői voltak: Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola, a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd, valamint Antal Béla BSI futónagykövet.

112,2 Losonczi Imre feje felett szabályosan a levegőben

Békésszentandrás bevonult az erőemelés történelmébe

Dr. Kiss Imre plébános, Babák Mihály polgármestere, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Bíró Gyula intézményvezető

Gyakorlós Bóbita bál… 25 éve