Négy országos bajnoki érem is Szarvasra került

Az elmúlt hétvégén Tata adott helyszínt az U20-asok országos bajnokságának, míg szombaton szabadfogásban, addig vasárnap kötöttfogásban léphettek szőnyegre a sportolók.

Hajduch Nándorhoz szabadfogásban aranyos reményeket fűzött edzője, Sükösd Attila. Nándi egészen a döntőig ment, ahol a súlycsoport létszámának függvényében és a szabályok értelmében azzal döntőzött, akit az első mérkőzésen legyőzött. A döntőben több figyelmetlenséget is elkövetett, így 1 ponttal kikapott, és a második helyen zárta a versenyt 86 kg-ban.

“Igazán szép hely országos bajnokságon a második helyezés, de Nándinak – tudásához méltóan – a legfelső fokon kellett volna állnia”, fűzte Nándi eredményéhez edzője, a Szarvasi Birkózó Egyesület elnöke, Sükösd Attila.

Tóth Patrik jó formában volt és megmutatta, hogy valójában hogyan is tud birkózni , kedvező sorsolását kihasználva ezüstérmet szerzet 70 kg-ban.

Vasárnap a kötöttfogásé volt a főszerep: Nándi 82 kg-ban ezüst érmet, Patrik 72 kg-ban bronzérmet “hozott haza”, ami nagyszerű eredmény, mert szabadfogású birkózók mindketten.

Versenyükhöz hozzá kell tenni, hogy edzőjük nélkül versenyeztek, ezért eredményük dicséretes.

Sükösd Attila a Strandbirkózó Világrangsorverseny első állomásán volt Törökországban, Sarigerme-ben, ahol a magyar csapat három ezüst mellett egy bronzérmet, és egy 4. helyet szerzett.

A versenyen Balázs Gergely, Tóth Dominik és Szpin Mihály is elindult, de ők ezúttal nem jutottak el a dobogóig.

Sükösd Attila kifejezett köszönetét fejezte ki a támogatók és a szülők felé, hogy felajánlásukkal, illetve időráfordításukkal lehetővé tették a versenyre való eljutást, illetve a Vasas SC birkózó szakosztálya edzőinek, hogy segítették a szarvasi fiúkat a verseny mindkét napján.

Hajduch Nándorra komoly felkészülés vár, hiszen június végén utazik Rómába a juniorok Európa-bajnokságára.

Tetszett a cikkünk?

44 Points
Upvote Downvote
Bány és Zima, azaz Hooligans vs. Gallicoop

Úgy néz ki, eljött a hooligánok ideje

A „SZARVASÉRT” Alapítvány pályázata továbbtanulók számára