Menu
in ,

Kuli Istvánék nyerték a négyesek 500-as válogatóját tegnap

A Kuli István-Csizmadia Kolos-duó

A Kuli István-Csizmadia Kolos-duó (Forrás: Kajakkenusport.hu)

Kuli István (MVM Szegedi Vízisport SE), Kós Benedek (MTK) és az édesanyja révén szintén szarvasi származású Béke Kornél (Központi Sport-és Ifjúsági SE) is hajóba ült a K4-esek 500-asok tegnapi versenyén.

Dombvári Bence és Bodonyi Dóra neve ezúttal nem szerepel a nevezők között. Úgy hírlik, vállsérülése után Bence a lapát végleges elengedése felé hajlik 🙁

A BMSextra így ír a tegnapi versenyről:

A Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence összeállítású egység nyerte a férfi K-4 500 méteres versenyt csütörtökön, a Szolnokon zajló kajak-kenu válogató „nulladik” napján. A Holt-Tiszán péntektől vasárnapig az idei második, egyben utolsó világbajnoki és Európa-bajnoki válogatóját.

A nyitónapon csak ennek a számnak a döntőjét bonyolították le, a versenyben három hajó indult, s a szarvasi nevelésű Kuli István vezette kvartett magabiztosan diadalmaskodott. Az egykori klubtársa, az MTK-ban versenyző Kós Benedek hajója a harmadik helyen ért célba, így ők elvesztették a világversenyeken való indulás lehetőségét.

Az idei vb-t augusztus 3. és 7. között a kanadai Halifaxben rendezik, a kontinensviadalra pedig a müncheni multisport Eb keretében kerül sor augusztus 18-tól 21-ig.

A csapatokat a mostani, második válogató után állítja össze Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Eredmény. Férfi K-4 500 m: 1. Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence (MVM Szegedi VSE, INTER-ÉPFU AVSE, KSI SE, MVM Szegedi VSE) 1:22,482 perc, 2. Béke Kornél, Balogh Gergely, Gál Péter, Erdőssy Csaba (KSI SE, MTK, Szolnoki KKK, Graboplast Győri VSE) 1:24,519, 3. Szendy Márk, Szendy Maximilián, Kulifai Tamás, Kós Benedek (MVM Szegedi VSE, MTK) 1:25,010.

A kajakkenusport.hu-ról a szarvasi vonatkozású versenyzőkről szóló híreket ollóztuk össze:

Szolnokon rendezik a gyorsasági és para szakág idei második válogatóját. A program csütörtök késő délután a férfi kajak négyesek döntőjével kezdődött, és egészen vasárnapig tart.

„A válogatási alapelvek szerint a négyes válogatásban azok a versenyzők vehetnek részt, akik az első válogatón ötszáz egyesben vagy párosban döntőbe jutottak. – kezdte Hüttner Csaba. – Emellett két versenyző esetében figyelembe vettük azt is, hogy sérült, illetve beteg volt a szegedi verseny idején. Ennek alapján a mostani versenyen lesz egy Szendy Márk, Szendy Maximilián, Kulifai Tamás, Kós Benedek-egység, egy Béke Kornél, Balogh Gergely, Gál Péter, Erdőssy Csaba-kvartett, valamint egy Kuli István, Csizmadia Kolos, Varga Ádám, Nádas Bence összeállítású hajó.”

Kopasz Bálint ezúttal párosban ötszáz méteren is rajthoz áll, mégpedig Nádas Bencével. Az egység Tokióban még ezer méteren lett negyedik, a kapitány biztos abban, hogy az új olimpiai távon is kiváló ellenfele lesz az első válogatót megnyerő Kuli István, Csizmadia Kolos-duónak.

„Bálint és Bence is erős ötszázon, és valószínűleg a párosuk is jól fog működni. Lesznek még új párosok a mezőnyben, mint például Kurucz Levente, Balogh Gergely, vagy Szendy Márk, Szendy Maxmilián, de ide sorolható Tamási Zsombor, Kós Benedek is. Ebben a számban is jó versenyre számítok.”

A rajtlista itt olvasható.

Exit mobile version