Menu
in ,

Évet zárt és indított a Szarvasi FC utánpótlása

A Szarvasi FC 1905 utánpótlás-játékosai, edzői stábja és szakvezetése

A Szarvasi FC 1905 utánpótlás-játékosai, edzői stábja és szakvezetése (Fotó: Babák Zoltán)

Csütörtök délután gyermekzsivaj töltötte be a Korona Éttermet, a Szarvasi FC 1905 itt tartotta meg a korosztályos csapatainak hagyományos évadzáróját. Bár a tanév végeztével máris sokan nyaralnak a szüleikkel, illetve különböző táborban töltődnek, ennek ellenére legalább 70 ifjú focipalánta sereglett össze a rendezvény kedvéért, melyen a klubot az edzők mellett a legmagasabb szintű vezetés is megtisztelte.

Füredi János utánpótlás szakágvezető köszöntötte a srácokat, majd röviden ismertette a tavaly elért eredményeket. Ebből kiderült, hogy a klub valamennyi Bozsik tornán nagy létszámban képviseltette magát, az U17-es alakulat a 4. lett, az U19 pedig a Kiemelt csoport 2. helyén végzett a bajnokságában. Idén a Bozsik Programból kikerülő U13-as korosztály is önállóan versenyzett keresztpályán, de náluk hivatalosan nem számolják az eredményeket.

A folytatásban a vezető a trénerek hathatós segítségével különdíjakat nyújtott át a különböző korosztályok legszorgalmasabb, legtöbbet fejlődő, vagy éppen legtechnikásabb játékosainak. A fiatalok számára ezt követően már csak az ízletes milánói makaróni elfogyasztása jelentett kötöttséget, a szakemberekre viszont egy rögtönzött edzői értekezlet is várt, ahol a következő bajnoki év előkészítése volt napirenden.

– Átbeszéltünk az előző év tapasztalatait, problémáit, azt követően pedig az újévi feladatokat vettük számba és kialakítottuk a következő évi korosztályos csapatok
szakmai stábjait. Nagy sajnálatunkra Adamik Vilmos számára egyéb elfoglaltságai nem teszik lehetővé az edzősködést, tőle kis ajándékkal búcsúztunk el. Számos újonnan belépő edző is akad, többen közülük a felnőtt csapat játékosai. Mellettük újból szerepet vállal a munkából Bencsik János, aki az iskolák és az egyesület közötti kommunikációban és szervezésben fog segítséget nyújtani – nyilatkozta portálunknak Füredi János.

A korosztályos csapatok stábjai
U7: Somogyi János, Trabach János, Lénárt Ferenc.
U9: Polonszki Patrik, Moleri Roberto.
U11: Truczka Tamás, Truczka Áron.
U13 és U16: Benczur Norbert, Bány Bence, Zsigmond Attila,
U19: Galát Pál, Enabulele Stanley.

Különdíjasok
U7-es csapat: Sinka Dominik, Molnár Benedek, Molnár Hanna, Uhljar Milán.
U9-es csapat: Sebestyén Dávid, Huceineks Erneszt, Németh Endre, Besenczy Simon.
U11-es csapat: Galó Barna, Nagy Lukács, Uhljar Zsombor.
U13-as csapat: Babecz Áron, Pálinkás Pál, Mikó Áron, Adamik Áron.
U17-es csapat: Oláh Martin, Steinmacher Tamás, Molnár Örs.

Bakulya Mihály

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version