Úgy érzem, a helyemen vagyok

Tatár Biankával az olvasópróbán már beszélgettünk röviden. Most, a próbafolyamat végén újra leültünk, hogy meséljen arról, milyen Ilonát alakít majd a színpadon.

Bianka, Boczkó feleségét, Ilonát alakítod. Hogy érzed magad Ilona szerepében?

Tatár Bianka: Számomra ez egy nagyon hálás szerep olyan szempontból, hogy nem kellett sokáig fejtegetnem Ilona személyiségét, hamar kiderült, hogy rengeteg mindenben hasonlítunk. Szeretek a “bőrébe bújni”, mert nem igazán kell másnak lennem, mint aki én magam is vagyok.

Milyen nehézségei vannak a szerepnek? Hiszen Ilona is megél magasságokat és mélységeket is. Ezt nagyon szépen fogalmazza meg a szövegkönyv.

T.B.: Ilona egy nagyon titokzatos nő. Első ránézésre úgy tűnik, hogy teljesen gondtalan az élete. Csak néhány fél mondatból derül ki valami abból, milyen sebeket szerzett a múltban. Rengeteg kérdés megválaszolatlan marad vele kapcsolatban, de szerintem épp ezért tudja fenntartani a kíváncsiságot az utolsó percig a nézőkben. Mindent igyekszik kézben tartani, kiáll a férje álmaiért, boldogságáért, s mindezt csupán szeretetből, szerelemből teszi. Egyébként azt gondolom, rengeteg ilyen nő él a világban, akik mindent meg akarnak adni azoknak, akiket szeretnek, és képesek félretenni saját magukat, hogy boldognak lássák szeretteiket. A legtöbben ebben megtalálják a saját boldogságukat is. Ilonát is ilyen nőnek ismerjük meg.

Ilona szeretettel válaszol a bántásra is, hiszen Teréz odaszúr Boczkónak a férje védelmében, és Ilonának is, ami érthető Teréz részéről, de Ilona szépen, szelíden „leszereli”.

T.B.: Igen, nem hagyja magát olyan helyzetbe hozni, hogy bárki lássa, ha neki valami fáj. Én magam is ilyen vagyok magánemberként. Sokszor nem értik, hogy tudok mindig mosolyogni… pedig néha nagyon nehéz. Nem szeretem kiadni magam. Csak nagyon kevesen tudják, ha valami bánt. Szerintem ez egy védekezőrendszer nálam, hogy ne tudjanak fogást találni rajtam. De szerencsére ritkán kell “bekapcsolnom”, mert borzasztó (és vannak, akik szó szerint így élik meg) optimista ember vagyok. Ha valamit meg lehet oldani, akkor számomra az valójában nem is probléma, ha nem, akkor meg hiába idegesítem magam miatta, tovább lépek.

Tessedik nem volt „könnyű” ember, de Boczkó sem. A feleségeik mégis hűségesen férjeik mellett álltak. Te magánemberként mennyire hiszel elképzeléseidben, meddig mész el…?

T.B.: Hm. Nagyon makacsul tudok én is ragaszkodni dolgokhoz, de nem úgy, hogy végig taposok mindenen és mindenkin. Nem vagyok türelmes típus, de nem irigykedem azért, ha más hamarabb kapja meg azt, amire vágyik. Tudom, és azt tapasztalom, hogy amikor eljön az ideje, rám találnak a saját csodáim. Hiszem, hogy a dolgok okkal történnek akkor, amikor történnek. Vannak álmaim, céljaim, amit még nem sikerült elérnem, de ezektől nem érzem magam kevesebbnek, vagy kevésbé teljesnek az életem, mert sok olyan “dolgot” tudhatok magaménak, ami mindenért kárpótol. Ha valamire várni kell, várok, mert a helyemen vagyok, és jól érzem magam a bőrömben. Meg kell élni a jelent, az az igazi boldogság.

Milyen volt Dósa Zsuzsával dolgozni?

T.B.: Nagyon kíváncsi voltam, hiszen még rendezőként nem dolgoztam vele. Folyamatosan új ötleteket hozott, és még az utolsó pillanatban is volt olyan jelenetünk, amin változtattunk, mert mutattunk neki valamit, amiből eszébe jutott egy újabb gondolat. Lényegében a próbafolyamat szinte minden napján bővült a jelenetek gondolat- és viszonyrendszere, amit ilyen alkotócsapattal talán a végtelenségig is lehetett volna húzni. Ez egyébként kemény kihívás is volt, hiszen mindig újat kellett rögzítenünk, s talán ez a titka annak, hogy minden pillanatban maximálisan jelen vagyunk a jeleneteinkben. Szerettem azt, hogy nyugodt volt a munka vele, nem voltak feszültségek, sokat nevettünk. Tudta, hogy mit akar, de szívesen fogadta az ötleteinket, hagyta, hogy az ő iránymutatásai után belőlünk keljenek életre a karakterek. Nagyon jó hangulatú próbafolyamat volt, de ehhez mindenki kellett.

Milyen volt Timkó Jánossal együtt dolgozni?

T.B.: Nagyon jó! Ez volt az első alkalom, hogy egy darabban játszottunk. Nem izgultam emiatt, mert ismertük már egymást annyira, hogy tudjuk, jól tudunk majd együtt dolgozni, ugyanakkor most lehetőségünk volt sokkal jobban megismerni egymást. Szerintem nagyszerű az összhang közöttünk, és nagyon “kényelmes” dolog, hogy ezt a színpadon nem kell megjátszanunk.

Igen, érződik az egymás iránti szeretet, tisztelet közöttetek. Technikailag nehéznek tűnik a gyönyörű dalotok…

T.B.: Igen, valóban nehéz, nagyon egymásra vagyunk utalva. De megvan köztünk az a kölcsönös bizalom, amitől egymásba tudunk kapaszkodni. Ugyanakkor nagyon szeretjük a duettünket és miután mi is részt vettünk a dalszöveg megírásában, sokkal inkább a sajátunknak érezzük.

Levente (Gulyás Levente zeneszerző) intenzíven figyeli a próbát, veletek is sokat gyakoroltatta a dalt.

T.B.: Bizony. Levi Rázga Áront kérte maga mellé korrepetítornak, mert nagyon szeret vele dolgozni. Azonban a mi dalunknál úgy alakult, hogy a szöveg szinte az utolsó pillanatokban készült el, így lényegében mi már nem nagyon tudtunk “félrevonulni” tanulgatni a dalt. Ha valamin javítani kellett, azt Levivel tudtuk megtenni lent a színpadon, a két felvonás közötti szünetben.

Jó látni, hogy Boczkó és Ilona szerelme más, sokkal közvetlenebb, mint Teréz és Tessedik szerelme, ami tartózkodóbb.

T.B.: Igen, az volt Zsuzsa elképzelése, hogy két, egészen különböző szerelmet mutassunk meg. Míg Tessediknek és Teréznek nehéz utat kellett bejárniuk együtt, addig Ilona és Boczkó az első pillanattól kezdve őszinte szerelemmel szerette egymást.

Bianka, mit vársz az előadástól?

Amikor először olvastam a szövegkönyvet, magam is meglepődtem, mert egyszerűen nem tudtam letenni. Amit Tessedik véghezvitt, az valami elképesztő. Hogy Szarvason selyemgyár?! Hogy valaki a parasztgyerekek iskolájáért szembe megy a hatalommal?! A feleségével mindenkinek segíteni igyekeztek, miközben iszonyú fájdalmakat kellett megéljenek. Nem egy könnyed előadás, hiszen a szeretet és szerelem mellett megérint bennünket a tehetetlenségből fakadó düh és fájdalom is. Annyi érzelem kíséri végig a darabot, hogy a próbák alatt néha még mi is elsírtuk magunkat. Szerintem nagyszerű előadás született, csak ajánlani tudom!
Bianka, köszönöm szépen a beszélgetést, biztos vagyok abban, hogy a közönség sem tud érzelemmentesen távozni majd a Vízi Színházból július 23-án.

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.