in

A szarvasi lakosság javaslatait várják a Ki kicsoda? legújabb kötetéhez

A Ki kicsoda? - Szarvas 2000-2010 kötet címlapja
A Ki kicsoda? - Szarvas 2000-2010 kötet címlapja (Fotó: Babák Zoltán)

Több mint egyéves előkészítő munka után a tervek szerint év végén napvilágot lát a Ki kicsoda? Szarvas 2011-2022 könyv. Hasonló kötet már két alkalommal (2000, 2010) jelent meg. Célja olyan Szarvason élő vagy Szarvashoz kötődő személyek bemutatása rövid szócikk és portréfotó formájában, akik valamely területen aktívan tevékenykednek. A szerkesztőbizottság ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektet a kiadvány krónika jellegére, vagyis abban bíznak, hogy egyfajta lenyomatként szolgál az utókornak a településről. Különösen fontosnak érzik ezt idén, Szarvas újratelepítésének 300. évében.

A hattagú szerkesztőbizottság már a 2021 őszén megkezdte a munkát, és több mint félezer személlyel vette fel a kapcsolatot. A könyv kiindulópontjaként az előző kiadványok szolgáltak, amelyeket tanulmányozva szükség szerint módosították, bővítették-szűkítették a szarvasi személyek listáját. Igyekeztek a különböző szférákban dolgozókat megszólítani (közélet, kultúra, oktatás, egészségügy, pénzügy, turizmus, vállalkozások, sport), de időközben az is világossá vált, hogy a minél teljesebb szarvasi „térkép” bemutatása kizárólag tematizált kategóriák mentén nem lehetséges. Vannak ugyanis olyan személyek, akik közvetlen módon egyetlen területhez sem sorolhatók. A Newjsag hasábjain keresztül most a lakosság segítségét kérik.

Ha ismernek olyan személyt, aki

  • Szarvason él vagy a településhez köthető
  • szakmájában, hivatásában hosszú ideje (de minimum 10 éve) kimagasló teljesítményt nyújt
  • szabadidejében, illetve a civil szektorban olyan munkát végez, amellyel a települést népszerűsíti vagy a városban élőket segíti, kérem jelezzék a szerkesztőség felé e-mailben a kikicsodaszarvas@gmail.com vagy az evahegedus.32@gmail.com e-mail címen keresztül, illetve telefonon a 06-70/547-2986-os 06-70-421-7245-ös telefonszámon. Ezeken a platformokon keresztül bővebb információt is kaphatnak a már kötetbe került személyekről.

Az ajánláshoz szükséges: Név, telefonszám/e-mail cím, rövid (4-5 mondatos) indoklás

Az ajánlásokat minden esetben a szerkesztőbizottság elbírálja, a végleges döntést a kötetbe való bekerülésről a tagok hozzák meg. Amennyiben pozitív az elbírálás, e-mailben kiküldésre kerül az a sablon, amely a rövid szócikkek kitöltési mintájául szolgál. Ezt minden esetben a kötetbe kerülő személyek töltik ki, a szerkesztőbizottság pedig a későbbiekben, amennyiben szükséges, módosítja.

A könyvbe való bekerülés térítésmentes. Javaslattételi határidő: szeptember 10.

Hajduch Nándor pirosban

Hajduch Nándor 7. az U20-as világbajnokságon

Povázsay Bence és Vitályos Eszer, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára

Magyar Bronz Érdemkeresztet vehetett át Povázsay Bence