ban/ben ,

Döntetlen igazságosabb lett volna

A második félidőre feljavult a hazai védelem
A második félidőre feljavult a hazai védelem (Fotó: Babák Zoltán)

Az első félidőt kiegyenlített játék jellemezte. Fej-fej mellett haladt a két csapat, bár rendre a vendégeknél volt a minimális előny. Szünet után egy harcosabb, koncentráltabb szarvasi csapat lépett pályára, azonban erre az időszakban a szegedi játékvezetők koncentrációja is kezdett kihagyni. A látogatók a szarvasiak technikai hibáit kihasználva szereztek könnyű gólokat, a fiatal kapusuk pedig bravúrokat mutatott be, így állandósult a döntetlen körüli eredmény.

Az utolsó fél percben 28-28-as állásnál a Bácsalmás kettős emberelőnyben támadott, amikor a játékvezetők súlyos hibáját kihasználva, Rothpflug „hatlépéses” győztes gólt dobott a dudaszó pillanatában.

Szarvasi NKK-Bácsalmási PVSE 28-29 (16-18)

NB II-es női kézilabda mérkőzés. Szarvas, 80 néző.

Vezette:Serfőző K. és Serfőző R.

Szarvas: Nagy B. – Búzási 4, Balogh 5, Pap 6/4, Szőllősi 3, Nagy E. 1, Török 5. Csere: Skorka (kapus), Fodor, Hajdu 2, Kovács 2, Óvári, Száva, Tasgyik, Trnyik, Závoda. Edző: Száva Flórián.

Kiállítások 10 ill.4 perc.
Hétméteresek: 5/4,ill.6/5.
Bácsalmás legjobb dobói/Dankó Lea 10,Kovács Szalanzs 9.

Száva Flórián: Nem érdemeltünk vereséget, egy pontra jók voltunk. A rangadó jobb játékvezetést érdemelt volna!

Ifjúsági mérkőzésen Szarvas-Bácsalmás 28-21 (17-8). Szeptember 24-én 18.00 Szeged NKE-Szarvasi NKK.

nym

Tetszett a cikkünk?

A 18. életévét még be nem töltött Kerekes Sándor (fehérban) a Szarvasi FC 1905 OMTK ULE 1913 elleni mérkőzésen

Ismét nehezen indul a bajnokság a Szarvasi FC 1905 számára

Gesztenyével töltött hosszúcomb

Gesztenyével töltött hosszúcomb