ban/ben ,

Napestig-életérzés újragondolva

Esküvőre készülődnek a Napestigben (Fotó: Baksi)

Az idén kicsit átalakult a nyári Körös-part. Lebontásra került az önkormányzati üdülő, ezzel megnyúlt a nyilvánosan igénybe vehető partszakasz. Csak a mólók maradtak meg, de a terület rendezése még várat magára. Strandolásra így csak korlátozottan volt alkalmas.

A legmozgalmasabb Körös-parti szakasz másik végét két nyilvánosan látogatható, saját stranddal is rendelkező vendéglátóhely, a Tengerpart és a Napestig zárta. Utóbbi az idén nem nyitott ki, amit a szarvasi napimádó közösség nagyon hiányolt, A tulajdonosok más hasznosítási módot találtak az ingatlannak, amit a szakma teljesen észszerű lépésnek tartott.

Nekünk is hiányzott. Szerettünk oda járni, mert ott ismerősökkel futottunk össze, vagy eleve ott adtunk találkozót egymásnak, megittunk valamit, beszélgettünk, bámészkodtunk, ha kedvünk volt, fürödtünk egyet a Körösben.

A tulajdonosokat, Czeffer Csillát és Garai Andrást kérdeztük a jövőről, mennyire jött be a modellváltásuk, esetleg lesz-e nyitás a publikum felé.

Nagyon nehéz döntés volt, mert szerelmesek a helybe, az évek alatt kialakult hangulatba, mondták. Tudták, hogy sokaknak fog hiányozni a Napestig, mint szórakozóhely. 15 éve nyitottak, a hely adta magát az igényes Körös-parti strandolásra, szórakozásra, de már akkor volt érdeklődés esküvői rendezvényhelyszínre. Több, mint két évbe telt mire elhatározták magunkat erre a lépésre.

“A döntéshez nagyban hozzájárult a pandémia és annak kedvezőtlen hatása a szociális életre illetve a munkaerőpiacra. Az időjárás is egyre kiszámíthatatlanabb, amely miatt a korábbi évekhez képest a nyári szezonunk a négyről két hónapra szűkült le. A hely egész éves fenntartási költségei magasan túlszárnyalták a két nyári hónap árbevételét, de az árakat nem lehetett a költségekhez igazítani. Azért, hogy minél többen jöjjenek hozzánk a szezonban nem kértünk belépőt, viszont kötelező volt a fogyasztás, de ez a modell nem működött, a közben megváltozott gazdasági, szociális környezetben már nem volt tovább fenntartható, engednünk kellett az észszerűségnek, hogy a helyszínt üzleti szempontból is rentábilissá tegyük, ezért rendezvény-, illetve esküvői helyszínné fejlesztettük a Napestiget. Először megépítettük az emeletet, ahol három szoba kapott helyet, aztán – felkészülve az időjárási viszonyokra – egy újabb fedhető és zárható pergolát a másik terasz mellé. Így már kora tavasztól késő őszig tudunk 80-90 fős rendezvényeket vállalni. Ebben az években az egyéb, nem esküvői jellegű kisebb rendezvényekre, csapatépítőkre, családi alkalmakra egy egész évben használható stílusos buliszobát alakítottunk ki, ahol egy konyha is helyett kapott”, foglalták össze az átalakuláshoz vezető folyamatot bevezetésképpen.

Az eltelt időszak mit mutat, eredményes az üzleti modellváltás? Van érdeklődés a hely ilyen jellegű kihasználására?

Igen, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk azoktól, akik valamilyen rendezvényen vettek részt nálunk. Szinte mindenki beleszeret a Napestig hangulatába, aminek nagyon örülünk, mert mi is imádjuk. Minden felületen és fórumon igyekszünk kommunikálni, hogy átalakultunk, így folyamatosan van érdeklődés, továbbra is főként esküvőkre, de születésnapok, évfordulók, céges rendezvények és kisebb baráti összejövetelek szervezésével is megkeresnek minket. Szerencsére nagyon jó szolgáltatói bázisunk van, élen a cateringgel, így szinte minden típusú rendezvény lebonyolítására fel vagyunk készülve.

Október 1-jén egy ingyenes, de regisztrációhoz kötött kellemes, kötetlen, laza hangulatú esküvői nyílt napot tartunk, ahová szeretettel várjuk a még helyszínt kereső jegyespárokat. Nem titkolt célunk, hogy ezzel egy kis ízelítőt adjunk a “Napestig életérzés”-ből, ami ezt a kis Körös-parti ékszerdobozt jellemzi, ugyanakkor személyesen találkozhatnak szolgáltatóinkkal is.

Azoknak, akik hiányolják a nyaranta nyitva tartó Napestiget, van valami remény arra, hogy esetleg valamilyen formában lehetőségük lesz ott napozni, szórakozni?

A nyár még messze van, de gazdasági környezet inkább bizonytalanabb, mint a biztos felé halad, ezért egyelőre nem gondolkodtunk ezen, de a jövő évi foglaltság függvényében tervezünk egy-két olyan hetet, amikor fesztivál jelleggel kinyitjuk a strandot az érdeklődők számára, programokkal, ételekkel és italokkal.

Másrészt egy rendezvény résztvevőjeként természetesen, van erre lehetőség, mert biztosítunk minden kelléket a Körös-part élvezetéhez. Vannak olyan laza és kötetlen esküvőink, ahol a násznép délutáni programként strandolhat, amíg a pár például fotózáson van. Olyan is előfordul, hogy az esküvőkre már előző nap megérkezik az ünneplők egy része, így már aznap kiélvezhetik a Napestig Körös-partját. Akik nem esküvőznek, de szeretnének nálunk szórakozni a régi, megszokott módon, kibérelhetik a buliszobát vagy bérelhetnek szállást nálunk, és övék az egész hely.

Tetszett a cikkünk?

Ruzsinszki Balázs a dobogó második fokán a Budapest Openen

Ruzsinszki Balázs ezüstérmet hozott a Budapest Openről

Kezdődik az Ifjú Kócsagőr Program országos döntője