in

Máté Péter dalaival köszöntötték az időseket Békésszentandráson

Berecz Zsolt és Máté József Máté Péterről szóló előadással köszöntötték Békésszentandráson az időseket
Berecz Zsolt és Máté József Máté Péterről szóló előadással köszöntötték Békésszentandráson az időseket (Fotó: Babák Zoltán)

Sinka Imre polgármester Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete nevében köszöntötte a kultúrházban összegyűlt szépkorúakat szombat délután.

“Őszinte szívvel kívánom, hogy az önök felé fordulás, a szeretet, a figyelem ne csak ezen a napon adassék meg az önök számára, a szeretet nem anyagi lehetőség függvénye, ahogy a törődés, az odafigyelés sem az. Kívánom, hogy minden napjukat aranyozza be valami, amire szívesen gondolnak vissza, amikor álomra hajtják a fejüket, ami erőt ad a nehezebb, betegesebb időszakban is. Kívánok szerető gyerekeket, vidám unokákat, szórakoztató barátokat, egészséges napokat és törődést mindannyiuknak!”, mondta Sinka Imre.

A település első emberét követően Dudásné Paróczai Anita lépett a mikrofonhoz. A Gondozási Központ vezetője a szeretetet, a méltóságot, a megbecsülést és a tiszteletet emelte ki köszöntőjében. Az általa vezetett intézményben lakóknak igyekeznek olyan minőségű ellátás nyújtani, ami biztonságot, támaszt ad ahhoz, hogy életkoruknak, képességeiknek és egészségi állapotuknak megfelelő életet élhessenek, jelentette ki.

A Máté Péter alkotói útján tett zenés-emlékezős életrajzi kirándulás megálmodója, tárlatvezetője és egyben előadója Máté József volt, aki bár nem rokona az énekesnek, sok szállal kötődik hozzá. Berec Zsolt nemcsak zongorán kísérte őt, de a konferálásban is szerepet vállalt.

A Six-Team együttese nyerte a XVI. Szarvasi Mix Röplabda Kupát

15 csapat 102 játékosa küzdött a XVI. Szarvasi Mix Röplabda Kupán

Pulykaszárny “tikka”

Pulykaszárny “tikka”