in

Megtűrt, magányos, idős emberek

Nádházy Péter, Jónás Gabriella és Szemán Béla
Nádházy Péter, Jónás Gabriella és Szemán Béla (Fotó: Litauszky Sára)

Október 30-án a Cervinus Teátrum Felolvasószínháza mutatta be Aldo Nicolaj olasz író, Hárman a padon című drámáját Dósa Zsuzsa rendezésében.

Ezúttal a Felolvasószínház darabja okozott megható csendet az előadás végén. Két férfi: Luigi Lapaglia (Szemán Béla) és Bocca Libero (Nádházy Péter), akik megöregedtek, végig dolgozták az életüket, harcoltak a háborúban, családot alapítottak és felnevelték gyermekeiket, most koloncként élik meg létüket. A boldog évek helyett, állandó megaláztatásban van részük családjuktól, amit találkozásukkor titkolni tudnak, de a séták a parkban, a beszélgetéseik lassan felfejtik a múltat és a jelent is. Hozzájuk csatlakozik néha Ambra (Jónás Gabriella), aki óvónő, és mindig is magányosan élt. Ambra felkelti a két férfi érdeklődését és megjelenik a féltékenység is, no nem úgy ahogy most gondolni lehetne, Ambra, Luigi Lapaglia személyét tartja érdekesnek, és Bocca Libero attól fél, elveszíti a megtalált barátot, Luigit.

Mindhárman nagyon magányosak, de amíg Ambra ezt az életet választotta, magányos, de megmaradt nőnek, tartása van, addig a két férfi szenved a családon belüli magánytól, a megtűrtségtől, hogy azoknak, akiknek adtak, azoktól most semmit sem kapnak vissza. Ez sokkal jobban fáj, a két férfinek, mert sérült a lelkük. Hetvenhat évesek, Luigi Lapaglia érzékenyebb, megtörtebb, aki márciusban született. Bocca Libero karakánabb, határozottabb, tele van élettel, de belül ő is megtört – bár ezt nem vallaná be, ő októberben született, ez a fél év Bocca szerint látszik megjelenésükön, büszke nevére is, hogy ő „szabadember”. Ám amikor Luigi három napig nem jön, aggódik. Ekkor derül ki, hogy három napra a családja elutazott őt pedig aggok házába „tették be”. Ezután kezdik el az őszinte beszélgetést, amiből kiderül Bocca Libero családja sem örömmel él az idős emberrel, őt is megalázzák szerettei. Aminek a vége az, hogy kitalálják, elmennek egy tengerparti városba, ahol Bocca Libero élt gyermekkorában. Az időpont az, amikor Luigi Lapaglia végleg az aggok házába kényszerülne. Megvan a vonatjegy is, ám az izgalom nem tesz jót és …

Döbbenetes előadást láttunk, a tartalma miatt is, és a színészek mesteri játéka miatt is. Nádházy Péter „nemtörődöm semmivel, élek, boldog, szabad ember vagyok” Bocca Liberoja érzékeny, nagyon is törődik barátjával, aggódik érte, ha már a családjáért ezt nem teheti meg. Szemán Béla Luigi Lapaglia alakítása egyszerűen zseniális, Szemán Béla teljes valójában átadta magát szerepének, aki nagyon érzékenyen éli meg, hogy családja kitaszítja, nagyon magányos, tele érzelmekkel. Szemán Béla nem csak felolvasta, átélte szerepét, az előadás végén a színész könnyei fokozták a nézők meghatottságát. Jónás Gabriella Ambra szerepében a könnyed, de igazi nőt formálta meg, aki érzékenységével pontosan, szavak nélkül is olvasni tudott a két férfi között lejátszódó érzelmi viharokban – hiszen nem volt jelen a nagy beszélgetéseken, mégis pontosan tudott mindent – óvónő múltja segítette talán, amikor a gyermekeket kellett szavak nélkül „gyógyítani”.

A darab után kutatva az íróról, Aldo Nicolajról csupán azt találtam, hogy 1920 március 15-én született és 84 évet élt olasz író volt. (Talán nem véletlen, hogy Luigi Lapaglia is márciusban született. Úgy éreztem a személye sokkal jobban megírt alak, sokkal több érzelem van benne, mint Bocca Libero figurájában.) A Hárman a padon első hazai bemutatójának egy 1974-es előadás tűnik, a Pesti Színházban Kapás Dezső rendezésében, Páger Antal, Bilicsi Tivadar és Bulla Elma szereplésével.

Szarvason szerencsére volt három olyan színművész, akik ennek a három embernek a sorsát eljátszották a közönségnek, bár még mindegyikük jóval fiatalabb szerepüknél. Dósa Zsuzsa a bevezetőjében elmondta, hogy mindhárom színművész, amikor egy-egy darabot próbálnak, a próbafolyamat alatt tanácsaikkal, tapasztalataikkal segítik a fiatalabb színészeket.

Szeretném megint hangsúlyozni, Felolvasószínházat láttunk, a színészek kezében szövegkönyv volt, az előadás előtt valószínűleg csak egy elemző próbára és egy összeolvasásra volt lehetőség, mégis érzelmileg teljes értékű drámát láttunk megint, mert mindhárom művész beleélte magát a megformálandó karakterbe és teljes átéléssel játszottak. Vasárnap délután ismét egyszeri, és megismételhetetlen előadás láthatott a közönség, mint eddig minden alkalommal.

Dósa Zsuzsának sikerült egy újabb érzékeny témát megmutatni a színház eszközeivel, ami elgondolkoztat, de remélhetőleg ilyen velünk soha nem fog megtörténni.

Galambos Edit

Fotó: Litauszky Sára

Érik a Békekenyérhez szánt rozs a HAKI kísérleti telepén 2014-ben

Az idén is Szarvason termett a rozs a Békekenyérhez

A Jane Googdal Intézet is bemutatkozott Szarvason a Múzeumok őszi fesztiválján

Félidőben a Múzeumok Őszi Fesztiválja