Menu
in ,

Versenyzője Európa-bajnoki címéért 6. dan mesterfokozatban részesült Ruzsinszki György

Ruzsinszki György és dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke

Ruzsinszki György és dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke

Tegnap zajlott a legnagyobb jelentőségű karateverseny, a Hungarian Open. Ennek keretein belül díjazta a Magyar Karate Szakszövetség azokat, akik “az elmúlt időszakban kimagasló teljesítményeit nyújtották, illetve elkötelezetten támogatták a karate sportot”.

A szövetség Facebook-oldalán megjelent hírt azt teszi számunkra izgalmassá, hogy a díjazottak között ott van György Dániel Európa-bajnok sportoló, és edzője Ruzsinszki György többszörös magyar bajnok, a magyar karateválogatott korábbi tagja, később a válogatott edzője. Mint arról korábban hírt adtunk, a szarvasi edzőnek komoly szerepe van abban, hogy György Dániel egy sérülést követően nem hagyta abba a sportot, látta benne a lehetőséget, segített neki abban, hogy fizikailag és mentálisan is felkészüljön az Európa-bajnokságra. Dani a felkészülés időszakában szinte Szarvasra költözött, az itteni karatésokkal is készült a nagy megmérettetésre.

A szövetség ezzel a díjjal, ami a meglevőnél eggyel magasabb számú mesterfokozatot jelent, ismerte el a sportoló és edzője munkáját.

Ezzel az Európa-bajnoki győzelemmel György Dániel 2. danjáért dolgozott meg, Ruzsinszki György, akit két nappal ezelőtt még 5. danosként jelöltünk cikkünkben, immár 6. danos mester lett. Ugyanekkor az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor 4. mesterfokozatáról szóló diplomáját vehette át, csakúgy, mint a világjátékokon ezüstérmes Tadissi Martial (aki szintén edzőtáborozott már Szarvason).

György Dániel és Ruzsinszki György

Ruzsinszki György, a szarvasi karatésok edzőjét kérdeztük, hol válik el a fizikai, illetve a sportért végzett szakmai munka a danokban történő elismerés során. A kérdést prózaibban tettük fel, hány mesterfokozat elérésig kell csípőnél magasabbra emelni a lábat egy-egy dan megszerzésérét.

Tadissi Martial találó megfogalmazását idézte, miszerint “egy ilyen eredmény elérésben legalább akkora munka van, mint egy vizsgafelkészülésben”.

Exit mobile version