Menu
in ,

A kertek alatt vonultak a libás mécsesekkel Márton napján

A kézműves egyesület székházától a gondozási központig vonultak a gyerekek Márton napján

A kézműves egyesület székházától a gondozási központig vonultak a gyerekek Márton napján (Fotó: Babák Zoltán)

A hagyományosnak tekinthető Márton-napi felvonulást két év Covid miatti kihagyás után elevenítették fel a békésszentandrási kézműves egyesület tagjai. A gyülekező az egyesület nemrégiben átadott székházának első eseménye volt, ugyanakkor a megyei önkormányzattól kapott fatüzeléses kályha főpróbája is, amivel rendesen be is fűtöttek a szervezők.

A felvonulást nagy érdeklődés övezte, a székház kicsinek bizonyult az érkező gyereksereg, illetve az őket kísérő szülők befogadásához, de szerencsére kint sem volt hideg. Míg bent a fiatalok libás mécseseket készítettek, mondókákat mondtak, dalokat énekeltek, felelevenítették a Márton-nap névadójának, Márton püspöknek ez életét, addig a szülők kint éltek társasági életet.

A mécsesek elkészülte után a felvonulók a kertek alatt a gondozási központ felé vették az irányt, ahol ilyenkor az idősek mindig valamilyen meglepetéssel várták őket. Így volt ez ezen a napon is. A gondozási központ munkatársai és lakói mesével és egy kis megvendégeléssel várták a felvonulókat.

Exit mobile version