Menu
in ,

Hozzák a sikereket az asztaliteniszezők

Október utolsó hetében rendezték meg a megyei diákolimpiát igazolt és amatőr versenyzők részére. A hétköznap lebonyolított verseny győztesei továbbjutottak az országos döntőre. A Demeter Lehel ASE négy versenyzője állt asztalhoz. Magyari Milán és Botos Marcell az igazoltak között indultak, ahol a döntőben mérhették össze erejüket. A győzelmet és ezzel a továbbjutást is Milán zsebelte be. Posgay Brúnó a B kategóriában küzdött az első helyért, de a fináléban alulmaradt a szintén szarvasi sporttársával szemben. Eggyel idősebb korcsoportban pedig Hortobágyi Bálint tudott diadalmaskodni, ezáltal Magyarival közösen készülhetnek az országos döntőre a minél jobb szereplés érdekében.

A hétközi nagyszerű eredményeket folytatni tudták a fiatalok a megyei bajnokságban is a hétvégén, ahol mind a három csapatmérkőzésüket megnyerték. Mindez kimagasló teljesítmény a részükről. Jelzi a csapategység erősségét, hogy mindenki tudott egyéni mérkőzést nyerni.

Természetesen egy ilyen sikeresnek mondható hét után még nagyobb motivációval és örömmel folytatják az edzéseket a játékosok. A felnőtt csapat – betegségek miatt – elhalasztotta a bajnoki meccseit.

Medvegy Mihály

Exit mobile version