in

Elég biztatóan néz ki az M44-es építése

Az M44 kivitelezés alatt álló szakaszai
Az M44 kivitelezés alatt álló szakaszai (Forrás: magyarepitok.hu)

Két szakasz hiányzik még ahhoz, hogy az M44-es Békéscsabától Kecskemétig megépüljön, ezzel ez a környék is bekapcsolódjon az országos gyorsforgalmi úthálózatba.

A magyarépítők.hu munkatársa, Hegedűs Gergely két cikkben (itt és itt) járta körül, hol is tart a 32,2 kilométernyi szakasz kivitelezése.

Kecskemét és Szentkirály között, az M44-es gyorsforgalmi út legnyugatibb szakaszán már a földmű építése zajlik. “Ebben az évben a kitűzött cél a földműépítésben az a magassági szint, amely által a teljes megmunkálás alatt álló szakaszon kiemelkednek a terepszintből. Ezáltal a téli – időjárás függvényében minimálisra tervezett – leállásra ki tudják alakítani a víztelenítést a földmű profilozásával”, árulta el a kivitelező munkatársa a Magyar Építőknek. A jövő évi célkitűzésként azt jelölte meg, hogy “a teljes szakaszon legalább egy réteg aszfaltburkolatot beépítsenek: ezáltal szinte az összes hossz- és keresztszivárgó megépülhessen, illetve minél több műtárgyon már betonozhassák a szerkezeti elemeket”.

A jelenleg általunk is járt M44-es vége, illetve az előbb említett Kecskemét–Szentkirály szakasz között a Lakitelek-Szentkirály szakasz teremti meg a kapcsolatot. Itt már jóval előrébb tart a munka, ezen a 4,6 kilométeren már a pályatest építése van folyamatban.

Érdemes végig nézni a Magyar Építők felvételeit a munka állásáról.

A cikkekből azt szeretnénk kiolvasni, hogy ha 2023-ra a teljes hossz megkapja az egy réteg aszfaltot, akkor 2024-ben talán már átadás is lehet.

Nekünk már csak azért kell szurkolnunk, hogy Brüsszelből megérkezzen minden pénz!

Pölöskei Gáborné előadása

Egyre nagyobb teret hódít a szakképzés

Stabil dobogó a 14. forduló után