in

641-es benzinnél is megérkezett a láng Betlehemből

Zahorecz Pál evangélikus lelkész gyújtotta meg a harmadik, az öröm gyertyáját vasárnap délután
Zahorecz Pál evangélikus lelkész gyújtotta meg a harmadik, az öröm gyertyáját vasárnap délután (Fotó: Babák Zoltán)

Gombkötő János vezetésével a Szarvasi Férfikórus dalai keretezték a harmadik, az öröm gyertyája meggyújtásának ceremóniáját Szarvason, a Szent Klára római katolikus templomnál levő jászol mellett.

Ezen a napon Zahorecz Pál, az újtemplomi evangélikus közösség lelkésze szólt a körülötte állókhoz.

Elmondta, gyerekként az érdekelte, milyen ajándékok lesznek a fa alatt. Felnőttként már nem az a lényeg számára, hogy mi van a fa alatt, mi kerül az asztalra, hanem az, hogy mikor eljönnek a nehéz időszakok, akkor is együtt lehetünk-e békességben szeretetben.

Hagyományosan ezen a hétvégén érkezik Szarvasra a béke lángja Betlehemből.

“2022-ben talán érezhetjük azt, mintha nem jó irányba tartana a világunk”, mondta Zahorecz Pál. Ezért is kell, hogy nyomatékot kapjon a betlehemi békeláng, nemcsak azért, hogy honnan indult, hanem azért is, hogy mit akar elvinni az emberek otthonába, tette hozzá.

Humort és szeretetet kíván mindenkinek az ünnepi időszakra, mert mint mondta, ezekkel lehet leküzdeni a félelmet.

Závoda Ferenc lángfelelős ismét meghozta Gödöllőről a betlehemi lángot, amit átadott Babák Mihály polgármesternek, hogy Zahorecz Pállal meggyújtsák a harmadik adventi gyertyát, hogy abból mindenki az otthonába tudjon vinni egy mécsesnyit.

Csak megjegyezzük: Szarvasnak is volt Betlehem nevű városrésze, valahol az Alkotmány, a Zalka Máté, ma Szent István utcák és a gát között helyezkedett el.

A gyerekek számára kiírt 2,5 kilométeren mindkét nemben megdőlt a korábbi körrekord

Hat körrekordból négy megdőlt a Mikulás-futáson

Kövi Szabolcs a Szarvasi Életmód Egyesület meghívására adott koncertet Szarvason

Kövi Szabolcs nemrég volt, Laár András holnap jön