in ,

Szarvas 300-ra született Kiss Ákos dala, a Gyökeret és szárnyakat

Ilyen jellegű dalt még nem írt. Igyekezett nem túl rockosra venni a figurát, inkább líraibbá tenni, mondta szeptember 9-én a Gyökereket és szárnyakat című dal Szarvasi Szilvanapokon tartott ősbemutatóján Kiss Ákos.

Vagy tíz évvel ezelőtt egy hűtőmágnesen látta a “Gyökeret és szárnyakat” feliratot. Akkor félre tette ezt a két szót memóriájában, mert tudta, hogy ebből egyszer egy dal lesz. Szarvas újratelepítésének 300. évfordulójához közeledve vette elő ismét azokat, és írt egy dalt köréjük.

Tavasszal állt Csasztvan András elé, hogy mi a véleménye arról, hogy szerzeményét a Szarvasi Szilvanapokon mutassák be. András teljes mellszélességgel mellé állt a Cervinus Teátrummal egyetemben.

A dal szerencsés csillagzat alatt született. Závodi Gábort, az ország egyik legjobb zenész–zenei producerét sikerült megnyernie a feladatnak. Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa, Rúzsa Magdi állandó producere adta a tudását, illetve nevét is a Gyökeret és szárnyakat című dalhoz.

Egy szál gitárral indult a feladatnak, árulta el Kiss Ákos, hogy különböző hangnemeken és hangszereléseken át juttassa el a dalt a fesztiválon történt ősbemutatóig. A kórusrészeket Duló Erika és Himer Péter írták, és a Benka diákjai énekelték fel.

Forgattak róla egy klipet is, természetesen szarvasi helyszíneken, amiben olyan szarvasiak vállaltak szerepet, mint Novodomszky Éva, Lipcsei Betta, Korbely István és Bartus Beatrix.

A dal az otthonról szól, miután Ákos szarvasi, így az ő tollából, gitárjából ez a dal Szarvasnak szól.

A pirotechnikai eszközök nem játékok!

Szarvas Város Fúvószenekara és a Szarvasi Rezesbanda adott vidám évbúcsúztató koncertet 2022. december 29-én

Két év kényszerű kihagyás után ismét vidám koncerttel búcsúztatták az óévet