in ,

A nők furcsa párosa

A furcsa pár női változata a Békéscsabai Jókai Színház előadásában Szarvason
A furcsa pár női változata a Békéscsabai Jókai Színház előadásában Szarvason (Fotó: Babák Zoltán)

A Cervinus Teátrum színpadára pénteken este a Békéscsabai Jókai Színház hozta el Neil Simon Furcsa pár című vígjátékának női változatát Zöldi Gergely fordításában, Katkó Ferenc rendezésében, Kovács Edit és Fehér Tímea főszereplésével.

Neil Simonról már sokszor írtam, hiszen a Cervinus Teátrum több alkalommal mutatta be műveit felolvasószínházban, és a Furcsa pár férfi változatát 2021-ben színpadra is állította Dósa Zsuzsa rendezésében Timkó János és Ragány Misa főszereplésével.

Az író a férfi változatot 1965-ben, a női változatát 1998-ban írta. A fő vonal ugyanaz a férfi és női darabban – még a főszeplők nevei is, csak a keresztnév a férfi név női hasonmása, de vezetéknevük azonos, foglalkozásuk hasonló a főszereplőnek.

Baráti társaság jön össze jelen esetben társasjátékot játszanak, Olive Madison (Kovács Edit) lakásán. Olive főszerkesztője egy hírmagazinnak. A baráti társaság: Mickey, a rendőrnő (Veselényi Orsolya), Renee, a fázós (Komáromi Anett), Vera, a korlátolt (Nagy Erika), Sylvie, a láncdohányos (Tarsoly Krisztina). A barátnők a játék folyamán tudják meg a hírt, Florance Ungert – aki könyvelő volt – válik, de nem önszántából, idejük sincs felocsúdni, mert megérkezik Florance (Fehér Tímea), leverten, „csapzottan”, mégis elegánsan. A többiek próbálnak úgy tenni, mintha mi sem történt volna, de minden szempár aggódva Florance-t vizsgálja. És a szabad, rendetlen Olive befogadja a rendmániás, hipochonder Florance-t. Ám egy idő után Olive nem bírja tovább. Rövid találkozásuk Manolo Costazuela (Balázsi Róbert) és Jesus Costazuela (Borák Péter) – a házban élő testvérpár – adta a lökést Olive-nak, ahhoz, hogy az együttélésük megváltozzon.

Vidám darabot láttunk, nagyon jó színészi játékkal és rendezésben. A közönség kuncogása, hangos nevetése betöltötte a nézőteret. A történet látszólag ugyanaz, mégis teljesen más, hiszen egy nő feladata, hogy mos, főz, takarít gyermeket nevel. Igaz, Florance ezt kissé (nagyon) túlzásba viszi…

Kovács Edit Olive szerepében vidám, segítőkész, tele önbizalommal, de rendetlen, Edit a karakteres, nagyon kemény nőalakok megformálásának mestere, most egy laza, igaz határozott, szabad nőalakot vitt színpadra tökéletesen! Azért tökéletes, mert elhiszem, hogy akit alakít az nagyon szerethető, de azt is tudni lehet, hogy kegyetlenül őszinte. (De a barát/barátnő, az legyen is őszinte!)

Fehér Tímea Florance sebezhető oldalát mutatta meg, akinek szüksége van valakire, akit babusgathat, aki körül rendet tart, miközben őt magát is, mintha skatulyából húzták volna ki – elegáns, nett minden körülmények között. Tímea is különleges, remek alakítással mutatta meg a nagyon is érzékeny nő lelkét, akinek nincs önbizalma. Ha türelmesek, toleránsabbak egymással, hatottak volna egymásra, bár a darab végén Florance nem összetörve, inkább sértődötten megy el és Olive élére hajtogatta a szalvétát, amikor eltette a fiókba! …

Veselényi Orsolya, Komáromi Anett, Nagy Erika, Tarsoly Krisztina a baráti társaság különböző jellemű, különböző habitusú tagjai, annyira különböztek egymástól, mégis tűzbe mentek volna egymásért. Igen, a nők is tudnak barátok lenni, ha nincs féltékenység közözöttük, ha elfogadják egymást olyannak, amilyenek. A színésznők nagyon jól alakították a rendező által rájuk bízott szerepet.

Katkó Ferenc sokszínűnek álmodta meg karaktereit, minden szereplője megtalálta a maga színét, jellemét, egyediségét, mégis harmóniában működnek, a rendező, mint a karmester úgy hangolta össze a különböző jellemeket, karaktereket.

Egyed Zoltán díszletei elegáns nappalit és konyharészt mutatott meg, a változás Florance érkezése után kicsit átalakult mert függönyök, zöld növények is helyet kaptak az átrendezett nappaliban. Színeiben kellemes, derűs látvány.

Kiss Kata jelmeze azért tetszett, mert nagyon jól kiemelte a szereplők jellemét. Olive lazasága öltözködésében is megnyilvánul, de elegáns estélyi ruhája, az Olive-re jellemző cipőválasztással telitalálat. Florance választékos, kifinomult, szép ruhái kellemes látvány, még takarításkor is egy jó megjelenésű, ápolt nő. De a barátnők jelmeze egyénekre szabott, mégis összhangot mutatott.

Egy teljesen más előadást láttunk, mint a férfi változat, azért is, mert más egy férfitársaság, és más egy női, más egy férfi lélek, más egy nő lelke. Egy azonban ugyanaz, ez a barátság, amikor bármilyenek is vagyunk, bárkik is vagyunk, csak a barátság számít, mert a barátok/barátnők a bajban is mellettünk állnak, jelen esetben Florance-nak volt szüksége barátra, és meg is találja.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Minden út Rómába vezetett a Szlovákból

Jól szerepeltek a szarvasi diákok a sakk Diákolimpián