in ,

Szerdán itt az újabb akadály: 17 órától a főtáblára jutás a tét

Czvalinga Márk épp veszi Nagy Sándor akadályát.
Czvalinga Márk épp veszi Nagy Sándor akadályát (Fotó: Babák Zoltán)

A következő feladat a továbbjutás a Békés Megyei Kupában Nagyszénás ellen szerdán 17 órától esedékes mérkőzésen, mondta a Gyulai Termállal a megye I. osztály 23. fordulójában gól nélküli döntetlenre végződött szombati játékot követően Somogyi János edző.

Az már azt jelentené, hogy a Magyar Kupa főtáblájára jutottak, illetve megyei kupadöntőt játszhatnának az Előre stadionjában kifogástalan gyepen, jó öltözőben öltözhetnek, ami egy ilyen kis csapat játékosainak élmény.

A mérkőzésről szólva elmondta, edzőként öröm nézni, amikor ilyen akarással küzd a csapat még egy ilyen tét nélküli mérkőzésen is, hiszen a dobogó 3. helye biztos a Szarvasi FC 1905 számára, a tabellán 4 fordulóval a vége előtt 18 ponttal előzik a negyediket, előre pedig 7, illetve 10 pontnyira van az OMTK-ULE 1903 és a Végegyházi SE, akiknek könnyebb ellenfelek következnek.

Szarvasi FC 1905 – Gyulai TFC 0–0

Szarvas, 250 néző. Vezette: Jurca Tudor (román).

Szarvas: Köteles – Pilán M., Zahorán, Bány, Czvalinga M. (Kovács Zs.), Furár, Pilán R., Simon R., Kiri M. (Polonszki), Deli (Magyar), Barna (Styecz). Edző: Somogyi János.

Gyula: Jakab – Nagy S., Nyéki, Repisky, Kukla Zs., Kiss T., Boros (Farkas Á.), Lőrinczi, Kovács Zs., Zsilák Mátyás, Vágási (Balogh Zs.). Edző: Sajben Gábor.

Jó: Magyar, Polonszki, Pilán M., Pilán R., Styecz B., ill. az egész vendégcsapat.

Somogyi János: – Igazságtalan játék a foci. Egy pontozásos sportágat fölényesen nyernénk, de ezért szeretjük ezt a játékot. Minden játékosom dicséretet érdemel a hozzáállásáért.

Sajben Gábor: – A szarvasi klub feltételei és kiváló játékoskeretéhez képest mi osztálykiránduláson voltunk. Büszke vagyok a srácokra.

Erőbemutató.

Látványos felvonulásokkal kezdődött az idei majális

Tavaszköszöntő Gála 2023 a Szlovákban