in ,

Karate MB: Nyolc érmet szereztek a szarvasiak, Nagy Máté felnőtt magyar bajnok

Nagy Máté magyar bajnok lett a felnőttek -60kg-os súlycsoportjában.
Nagy Máté magyar bajnok lett a felnőttek -60kg-os súlycsoportjában.

Kilenc év után állhatott ismét vidéki karatés a dobogó tetején, Szarvasra utoljára 2005-ben hozta el a trófeát Ruzsinszki György. Idén a mester fia, Balázs is megszerezte első korosztályos aranyát, míg  Frankó Dániel harmadjára lett az U21 bajnoka a sportág hazai seregszemléjén.

Budapesten került megrendezésre hétvégén  2023. évi karate magyar bajnokság. A kétnapos megmérettetésre negyven egyesület több mint 800 nevezés érkezett, mely a felnőttek között a hazai rendezésű világbajnokság kvalifikációs versenye is volt. Az első napon a szarvasi bázisú Dél-Alföldi Regionális Karate Akadémia kötelékéből öten léptek tatamira, Kerti Kelemen gimnáziumi ballagása miatt ezúttal igazoltan hiányzott.

A nap Nagy Máté küzdelmeivel indult, aki ugyan még U21-es versenyző, de edzőjével úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnak a felnőtt mezőnyben is.  Döntésük helyesnek bizonyult, Máté villámgyors ütéseivel és egy dobással 7:2 arányban nyerte első mérkőzését a tavalyi magyar bajnok Szabó Marcell ellen. A következő körben a kategória legrutinosabb versenyzője, az UTE-s Kiss András következett, akit szintén sikerült meglepnie Máténak. Végül az MTK-s Csöppű Bence elleni meccsét magabiztosan hozta 2:0-ra, így három győzelemmel a -60 kg magyar bajnoka lett.

Kicsivel később lépett tatamira Tálas Bendegúz. Ő tavaly bronzéremmel zárt a felnőttek között, idén viszont a körmeccsekből két tiszta találata ellenére nem sikerült továbbjutnia.

Ugyanitt a tavaly Európa-bajnoki címet szerző György Dániel a döntőig menetelt, ahol erősen vitatható bírói ítélettel végül nem engedték hogy megszerezze élete második magyar bajnoki címét.

Frankó Dániel két meccset nyerve a +84 döntőjébe jutott. Itt az MTK-s Kapdebó Botonddal került szembe. Dani egy indítással megszerezte a vezetést, de ezt követően átállt megelőző támadásokra, ami kevésbé működött és végül elvesztette a mérkőzést. Az U21-ben sikerült kiköszörülnie a csorbát és a felnőtt ezüstérem mellé egy aranyat begyűjtenie sorozatban harmadjára.

A nap végén a kadet lányoknál Bagosi Marianna indult, aki korosztályváltás után először versenyzett ebben a kategóriában. Panka első meccsén nem bizonyult eléggé aktívnak, így azt bírói ítélettel elveszítette. A vigaszágon azonban javítani tudott és egy újabb bronzéremmel gazdagította a szarvasi csapat éremkollekcióját.

Vasárnap a fiatalabbak küzdöttek. Ez a nap is jól indult, az alaphangulatot Ruzsinszki Balázs adta meg, aki fejrúgásokkal tarkítva első meccsét  8:0-ra, második meccsét 6:0-ra nyerte és ezzel megszerezte élete első korosztályos magyar bajnoki címét.

Ugyanezen a tatamin rögtön utána Bagi Ádám következett, aki első meccsét 8:1-re nyerte. A második körben sajnos megállították, de a vigaszágon ő is javítani tudott, és gyors rúgásaival 11:3-as maximális különbséggel idő előtt nyerte a mérkőzését, ami bronzérmet ért.

A -50-kgban két szarvasi fiú, Neumann Fábián és Müller Márton is érdekelt volt. Mindkét fiú szintet lépett, a legfelső A kategóriában versenyeztek, ahol sikerült is pontot szerezniük, de rutinosabb ellenfeleiken nem jutottak túl.. Marci ellenfele később döntőbe jutott, így ő mehetett a bronzéremért. Első kezes ütéseivel sikerült is megszereznie a vezetést, ám az utolsó másodpercekben beszedett egy testrúgást, és ezzel kicsúszott a már kezébe lévő érem.

A délutánt Szebegyinszki Rita zárta, akit az első meccsen megelőztek párszor, ám  ő is kapott lehetőséget a javításra, amivel egy mérkőzés közbeni bokaficam ellenére is élt, és megszerezte a szarvasiak utolsó bronzérmét.

“Régi álmom vált valóra, Máté annak a legelső csoportomnak a tagja, akikkel az edzősködést kezdtem. Hozzáállásban igazi profi, mindent a sportnak rendel alá, még egyetemet is az edzésekhez igazodva választott. Az ő útja azért is példaértékű, mert az akarata kudarcok ellenére sem ingott meg soha, töretlenül dolgozik a céljaiért, aminek egyikét sikerült most elérnie. Az állhatatos, alázatos munka most meghozta a gyümölcsét. Nagyon  büszke vagyok rá, ahogyan Danira és Bendire is, aki az egyetem mellett továbbra is szintén nemzetközi szinten is eredményesen karatéznak. És persze a korosztályosokra is,  hiszen mindenki szintet lépett magához képest éremtől függetlenül. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen kiváló fiatalokkal ilyen tökéletes feltételek mellett foglalkozhatok. Úgy gondolom az akadémia vitán felül bizonyította létjogosultságát, a nyolc érem,  a három bajnoki cím önmagáért beszél, vidéki nevelésű karatés pedig tíz éve nem állhatott már a felnőtt dobogó tetején. Ez az eredmény még inkább motiválttá tesz, alig várom, hogy a többiek is mielőbb felsorakozzanak Máté mellé” – foglalta össze Ruzsinszki György a dél-alföldi régió vezetője.

Fotó: Nagy Ákos, Jani Martin

Rohony Márk mellet két kapuscsere ült a kispadon.

Egy gólnyira a kisebb csodától

Június 3-tól Munkácsy MOST kiállítás nyílik a Tessedik Sámuel Múzeumban

Ha nem is most, azonnal, de június 3-tól Munkácsy MOST