in

Szombaton végjáték a megyei darts-bajnokságban

Szombaton döntőjéhez érkezik a Békés Megyei Sport Extra által létrehívott Kecskeméti Kft.-Békés Vármegyei Amatőr Darts-bajnokság, fény derül arra, ki lesz a Viharsarok legjobb amatőr dartsosa. A finálénak a minden igényt kielégítő szarvasi Westend Söröző és Darts Terem biztosít otthont délelőtt 10 órától.

Az esemény keretében az a 40 versenyző méretteti meg magát, aki az öt kvalifikációs állomás valamelyikén a legjobb nyolc között végzett. Összesen 14 településről jutottak döntőbe, ami mindenképpen a sportág helyi térnyerésére utal. Ennél azonban lényegesen több helyről vettek rész valamelyik tornán, egy-egy betegségtől eltekintve, az összes selejtező táblás házzal, azaz 32 játékos nevezésével zajlott le.

A mostani döntőre a legtöbb résztvevőt Orosháza delegálja, ahonnan nyolcan érkeznek majd, de nem sokkal marad el ettől Mezőberény sem a maga 7 dartsosával. Kondorost 5, Szarvast és Szeghalmot 4-4 játékos képviseli. Mindez jól jelzi a rendező települések „túlsúlyát”. Mellettük Békéscsabáról, Gyuláról és Vésztőről 2-2 versenyző vívta ki a jogot, hogy megküzdhessen a Kecskeméti Csaba által felajánlott díjakért, míg Battonya, Békés, Kardoskút, Körösújfalu, Mezőhegyes és Sarkadkeresztúr 1-1 sportemberrel képviselteti magát.

Közülük az első nyolc helyezett részesül pénzdíjazásban, a legjobb négy játékos teljesítményéről ezen felül díszes serleg is árulkodik majd az utókor számára. Különdíjban részesül még a legtöbb 180-at, illetve a legmagasabb kiszállót elérő dartsos.

A döntő játékrendje hasonlít a selejtezőkön megszokottakhoz. A mezőny a kvalifikációs helyezések alapján nyolc csoportba sorolva kezdi meg a csatákat. A kellő játék biztosítása érdekben a divíziók utolsó helyezettjei „vigaszágon” folytathatják, hozzájuk csatlakozik még a 32-es főtábla első körében búcsúzó további 16 játékos.

A csoportmeccsek és a főtábla első köre 3 nyert legig tartanak, a döntőig vezető úton 4 játékot kell behúzni, a finálé pedig az egyik fél ötödik győztes legjéig zajlik. A Lucky looser verseny mérkőzései rövidebbek. Ott 2 nyert legig játszanak, a döntő tart 3 játékig.A döntő névsora: Balogh Attila (Mezőberény), Bereczki Árpád (Szarvas), Bertalan Szabolcs (Mezőberény), Bottyán Alex (Orosháza), Csüllög László (Vésztő), Domokos Szabolcs (Orosháza), Ecsedi Gergő (Szeghalom), Filóczi László (Kondoros), Frankó Béla (Mezőberény), Hedrich Erik (Mezőhegyes), Hrabovszki Pál (Battonya), Filóczi Szabolcs (Kondoros), Gritta Mihály (Kondoros), Gulyás Péter (Gyula), Gulyás-Nagy Viktor (Mezőberény), Huszár Sándor (Vésztő), Kaszai Hunor (Szeghalom), Kisházi Rajmund (Békéscsaba), Kiss Attila (Orosháza), Kiss Imre (Orosháza), Krnács Richárd (Békéscsaba), Laborczy Balázs (Gyula), Lólé Roland (Szarvas), id. Mellis Csaba (Orosháza), Nagy János (Sarkadkeresztúr), Ónodi Tibor (Orosháza), Pálfi József (Körösújfalu), Pap Zsolt (Szeghalom), Rontó Csaba (Szarvas), Rostás Gábor (Mezőberény), Sramkó László (Kardoskút), Sutyinszki János (Kondoros), Szabó Attila (Orosháza), Szegedi Lajos (Kondoros), Szűcs Zsolt (Mezőberény), Tar Nikolasz (Szarvas), Turbucz Kristóf (Szeghalom), Tyirják Attila (Orosháza), Vass István (Békés), Weidmann Áron (Mezőberény).

Rejtő Jenő élt, él, élni fog

Bronzérmes lett a Szarvasi FC 1905.

Bronzérmes a Szarvasi FC 1905