in

Kiállítás nyílt “A Szakkör” munkáiból

Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója köszöntötte azokat, akik hétfő délután megjelentek a Nemzeti Művelődési Intézet “A Szakkör” elnevezésű projektje termékeiből nyílt kiállítás megnyitóján.

Molnár Etele alpolgármester csodálatát fejezte ki, hogy “A Szakkör” program a Covid alatt, után milyen tartós közösséget épített, hogy a tevékeny szakköri foglalkozások alatt milyen szép munkák születtek.

Csasztvan András csatlakozott az előtte szólóhoz. Ő is a 70-es, 80-as években virágkorát élő szakkörök Covid alatti reinkarnációjának fontosságát emelte ki, hogy amikor szükség volt, segítségével sikerült aktív közösségeket létrehozni. 2021-ben mézeskaláccsal, nemezeléssel, kosárfonással kezdtek; utóbbit ő is elvégezte. 2022-ben hímző és makramészakkör indult, 2023 őszétől hímzés, gyöngyfűzés, horgolás és natúr kozmetikai szakkört terveznek.

Csibor Márton, az NMI megyei igazgatója elmondta, a megyében közel 100 kiállítás nyílik “A Szakkör”-ők munkáiból. Véleménye szerint a tárgyak, amik ezeken az alkalmakon készültek nemcsak szépek, hanem hasznosak is, ha lekerülnek a paravánokról vagy az asztalokról, készítőik otthonainak díszei, használati tárgyai is lehetnek.

A megnyitó végén a résztvevők okleveleket vehettek át.

Az eseményt Molnár János művésztanár gitárjátékával tette színesebbé.

A kiállítás két hétig látható a Cervinus Teátrum galériáján.

Petőfi Sándor nyomában

Partmozizók 2022. szeptember 3-án a békésszentandrási Fövenystrandnál.

Szombaton BL-döntő a parton, majd ismét Partmozi