in ,

Petőfi Sándor nyomában

A Határtalanul program keretében 2023. május 29-én reggel elindultunk, hogy a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola diákjaival 5 csodálatos napot töltsünk Erdélyben.

Először Nagykárolyba álltunk meg, ahol körbe sétáltuk a Kárpát – medence egyik legszebb kastélyát, a Károlyi kastélyt, ezután a város központjában tettünk egy sétát, ahol megnéztük Petőfi Sándor szobrát. A séta során az Aranyszarvas fogadót is megkerestük, ahol először pillantotta meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát. Nagykároly után Nagybányára utaztunk, itt Szent István tornyát, illetve a főtéren álló Erzsébet házat is láttuk. A nap végén elértünk első szálláshelyünkre, Koltóra. Nagy örömmel és kedvességgel vártak már bennünket.

Kedden első megállónk a Teleki kastélyban berendezett Petőfi Emlékmúzeum volt. A délutáni órákban Kolozsvárra utaztunk. A séta során megkerestük Mátyás király, valamint Bocskai Isvtán szülőházát, illetve az egykori Biasini szállodát. A nap folyamán Marosvásárhelyre is ellátogattunk, ahol megcsodáltuk a Kultúrpalotát kívülről és a régi városházát. A séta után elfoglaltuk második szállásunkat Nyárádszeredán.

Szerdai első úti célunk a Bem József Általános Iskola volt Újszéken. Bemutattuk iskoláinkat egymásnak, majd egy barátságos focimeccsen vettünk részt. Az intézmény látogatása után Kőrispatakra vettük az irányt. Itt betekintést nyertünk a szalmakalap készítés rejtelmeibe. A bemutató keretein belül megismertük a szalmakalap készítés folyamatát, illetve sajátkezűleg mindenki angyalkát, csillagot készített. A nap utolsó állomása Szovátán a Medve– tó volt. A séta során érdekes só alakzatokat és kitüremkedéseket láttunk.

Csütörtökön Farkaslakán jártunk Tamási Áron sírjánál, majd ezt követően a Bögözi református templomot néztük meg. A nap folyamán Székelykeresztúron és Fehéregyházán is megálltunk, ahol Petőfi Sándor emlékművénél leróttuk tiszteletünket, koszorút helyeztünk el. Itt még nem ért véget a látnivaló. Segesváron megtekintettük a híres óratornyot, középkori templomokat és végigmentünk a híres, fából készült fedett diáklépcsőn is.

Az utolsó napon megmásztuk a Déva várához vezető meredek hegyi utat. A hegymászás után fájó szívvel indultunk haza, hiszen nagyon jól éreztük magunkat és gyönyörű helyeken jártunk.
Köszönjük a lehetőséget.

Bakró Vivien pedagógiai asszisztens

A szarvasi Újváros Bisztró.

1 éves lett a szarvasi Újváros Bisztró

Kiállítás nyílt “A Szakkör” munkáiból