in ,

Gyomán szomszédoltunk

Dr. Demeter László előadása Gyomaendrődön 2023. július 14-én.
Dr. Demeter László előadása Gyomaendrődön 2023. július 14-én. (Fotó: Tatai László)

Az OMart Kulturális Műhely meghívásának tett eleget Szarvas város képviseletében dr. Demeter László, Dombovári Zita, Nyergesné Laurinyecz Márta és Fabó Éva, július 14-én, pénteken késő délután, a gyomaendrődi Fő utcán lévő OMart Könyvesboltban.

A kulturális műhely üzemeltetői és házigazdái, Oláh Gizella és Molnár Albert egy felvezető citeramuzsika – amit Szebeni Zsófi előadásában hallhattunk – után köszöntötték a közönséget. Megtudhattuk, hogy a 2014-ben elindított Szomszédoló sorozattal azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megismertetik a gyomaendrődiekkel a környező települések múltját, jelenét. Évente egy település mutatkozik be a sorozatban, Mezőberény, Dévaványa, Mezőtúr, Körösladány, Túrkeve és Hunya után hetedikként Szarvas szomszédolt. A kimaradó években a covid miatt nem tudták a szervezők megtartani a rendezvényt. Az is hagyománya a szomszédolásnak, hogy kiállítás megnyitóval kezdődik. Szarvasról a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola három tanárának alkotásaiból nyílt tárlat. A megnyitón bemutatták az alkotókat és egy-egy verset kaptak ajándékba, mégpedig Hartay Csaba Zöld (Nyergesné Laurinyecz Márta), Kék (Dombovári Zita) és Sárga (Fabó Éva) című verseit.

Ennyi felvezető után következett dr. Demeter László előadása. Akik történelemkönyv-szerű várostörténet-előadásra számítottak, azok csalódtak, mert a volt polgármester, fürdő-ügyvezető, főiskolai adjunktus eklektikus, történetmesélős előadása eltért a megszokottól. Aki az évszámokkal dokumentumokkal alátámasztott várostörténet után érdeklődött volna, annak figyelmébe ajánlotta a szarvasi Digitáis Kalamáris várostörténet sorozatát (Hellebranth – Zsilinszky – Nádor) és a Szarvasi Krónika kiskönyvtár sorozatban megjelent I. és II. világháborús, ’56-os és a rendszerváltásról szóló helytörténeti köteteket, valamint a város 300. évfordulója alkalmából megjelent „Földedre hullva” c. albumot, melyben szarvasiak vallanak Szarvasról. Az előadásban látszólag a régészetről és a neolitikumtól a honfoglalásig tartó időszakról volt szó, de a történetekből Szarvas közelmúltjának fontos eseményeit és személyiségeit is megidézte dr. Demeter László. Gyoma és Szarvas történelmének közös pontjaira helyezve a hangsúlyt, élvezetes és érdekes történetekkel szemléltette a hasonlóságokat a két település múltjában, jelenében.

Az előadást követő beszélgetéshez a házigazdák zsíroskenyeret, süteményt és üdítőt kínáltak, hogy otthonosabb legyen a diskurzus.

Tatai László

Tatár Bianka és Nagy Róbert a Körösparti huntzutságok című kabaré egyik jelenetében.

Üdítő kabaré a kánikulában

Civilben a Békési betyárok délutáni próbáján.

Ismét megelevenedett a betyárvilág Szarvason